Az eső a tanú

Bőröm alá is bebújt ez a fránya eső,
miközben az utca kövét koptatom,
sietve a tócsákat kerülgetem,
cipőm sarka, s szívem együtt kopog..

Lépteim csak gondolataim előzik,
mert mikor is volt, hogy láttalak?
Igen,- akkor nem borongott és esett,
hét ágával minket a nap cirógatott.

A padra is emlékszem ott parkban,
a hársfa lombjának hűs árnyékában
mondtuk százszor, ezerszer azt a szót,
de csitt most más kell,- a csók...

És fogadtuk esküvel, szívből igazán,
nem válunk el, bármi jönne eztán,
de a sors másként rendelkezett,
téged jobbra, engem balra térített..

Most, hogy az utca kövét újból koptatom,
esőfüggönyön át az emlékekben kutatok.
A jó öreg hárs sincs, már rég kivágták,
a pad helyén pedig egy ház áll…

Te visszajöttél, itt bérelsz lakást,
most ott vársz, hogy újra lássál…
eddig jutottam  gondolatban,
mikor felnéztem hozzád,- az ablakodra..

Ott állsz az ablak mögött, égő szemmel
látom:  libben a függöny résnyire,
te kezeddel könnyedén jelzel,
én esernyőmet megemelve intek feléd…



2007.márc.03.