Tumpeck György  ( Beka )



                                                                        Béka csele


Béka Szép ma nagyon idegesen ébredt. Hideg északi szél tombolt, a nap sem akart kelni. Farkasok és a varázsló is üvöltenek. Legalább az egyik megfagyhatna. Kedves nejem eldugta az üvegem – mondta -, és ettől meg idegesebb lett. A faluba nagy volt a nyüzsgés, vendégeket vártak. Béka nem várt senkit.

A varázsló kaján vigyorral a képén mászkált fel s alá. Ez valamit megint forral - gondolta Béka - jó lesz résen lenni. Amikor Béka szép résen volt, akkor nem volt szép, olyankor figyelt. Figyelte az erdei fák susogását elnyomó gyerekzsivajt, a farkasok üvöltését elnyomó szél süvítését. Beleszagolt a levegőbe, és érezte, hogy itt valami bűzlik. A varázslót kezdte keresni, és meg is találta a Dakoták vezéreivel. Arcukon könnycseppek, hajukban tollak. Valami baj lehet, nem egy síros népség, gondolta Béka. Nemsokára megértett mindent. Béka neje egy csomó apácát terelgetett a sátor fele. Béka tüntetőleg a sátor elé állt, de ügyesen kikerülték és neje még egy hólapátot is utána vágott csupán szeretetből. Béka sértve érezte magát, pedig ismerte nejét s annak kedvességét, de azért mérgében letépett egy darabot a privatizált Lupusz patika bőrre írt alapító okmányából, rárajzolta a varázsló képét, kiszínezte és összetépte. Megnyugodott, ez használni fog. Hosszantartó heves átkozódásának meg is lett az eredménye.

Az apácák átköltöztek Szürke Farkas tipijébe, így Béka nyugodtan folytathatta a kutatást az ordas által említett üvegek után.