Gligorics Teréz / Fehér Nyír, Maris / Halálos tavasz... Már harmadik napja ma, hogy eltűnt a szárazföld a szemem elől. A szél egyre erősebben tépdeste a vitorlákat, már szinte senki sem mert felmenni a fedélzetre. A kapitány egyre nyugtatott bennünket, hogy nem lesz itt semmi baj, látott ő nagyobb vihart is életében, de egy remegő utasnak ezt hiába mondja. Itt-ott kitört a pánik, de a remény még égett a szemekben… …Nem tudom mi történt Latrenssal, de az az ember aki az utolsó néhány hétben jött-ment a tipiben, az nem az volt akit én megismertem valamikor nagyon régen a Zárver Grófnő kastélyában…Fél éjszakákat sétálgat oda-vissza abban a picurka kit sátorban, vakarja az állát, dünnyög magában, mint egy őrült. Utána eltűnik, majd megint visszajön, készítsem az ünneplő ruháját, ő nősül…De Latrens, mondom neki, te nős ember vagy! Még nem, mondja ő, de majd leszek, építem a házat az asszonynak, Aranyszarvas megy bútort vásárolni. Aranyszarvas??? Hát te azt akarod elvenni? Áh, dehogyis is, annak már túl hosszúak a fogai, a lányát, a lányát Maris! Nem érted? A lányát! És velem mi lesz? Kérdezem? Mi? Hát neked ott a herceg, vár, vissza kell oda menni, neked munkád van! …Majd eltűnik…Napokig nem tudja senki hol van. Aztán hazajön, karjaiban egy marék vörösparé, hogy ő abból főzi a csodakeveréket, attól őt nem fogja sem kard sem nyíl… A vének csak a fejüket csóválják, a falubeliek messziről elkerülik, a gyekekek szöknek tőle, rémülten bújnak a szoknyám mögé valaha hazajön. Pedig Aranyfelhő még a farkassal is szembeszáll ha kell… Ha itt maradok vele, nemcsak engem tesz tönkre, de a gyerekeit is. Attól félek egy nap egészen begabalyodik és még kárt tesz valakibe, valamelyikünkbe… Egy este amikor megint elment “füvet szedni”, behívott Aranyszarvas. Maris, mondja, az éjjel itt járt Gyöngyi. Arra kér, vedd a gyerkeket és menj…Menj haza. Ha meg akarod menteni őket egy borzalmas sorstól, menj…Minden tilalom ellenére a Nagy Szellem belenézett A Minden Jövendő Felhőjébe és rémülten fordult el onnan. Ami itt Aranyfelhőre vár, a legnagyobb ellenségének sem kívánja. Csak úgy mentheted meg, ha öt nap múlva felszállsz vele a Titanusz hajóra… Maris, Latrens egy nagyon beteg ember. Nem lehet kigyógyítani. Teljesen be van zavarodva, az a mániája manapság hogy ő a Nagy Szellem és neki mindent szabad, akár három felesége is lehet, már minden asszonyt feleségül kért a faluban. Mosolygó Szem nem akarja elhinni, de majd teszek róla, eltávolítom őt is innen. Én megértem mi az ilyen betegség, de a falubeliek nem. Latrenst le fogják nyilazni, abban biztos vagyok. Szentül meg vannak győződve, hogy gonoszság beszél belőle. Abban igazuk van, hogy félnek tőle. Nem tudni egy ilyen ember mire képes… Három nap múlva úton voltunk. Most is látom a hófewhér magnóliák hulló szirmait, érzem az illatukat, látom hullámzó lombjaikat. Mint a tenger…Úgy hullámoztak a tavaszi szellőben mint a tenger…Aranyszarvas elkísért bennünket egész a kikötőig. Ott megölelgette a gyerekeket, engem sokáig karjai között tartott. Maris, mondta, sosem sikerült megtudni hogy vajjon féltestvérek vagyunk-e, de nem is fontos. Nekem mindig testvérem voltál, Gyöngyivel együtt… S amint visszafordultam, jobban csillogtak a könnyek szemeiben mint a az egyre szaporodó csillagok az égen… …A haldokló szürkeség utolsó erejével ölelte át a hajót. Leszállt az este. Senki sem gondol vacsorára, nem is lehet enni, hisz a hullámok már a fedélzeten is átcsaptak. Vannak, akik imádkoznak csendben, megalázkodva, beletörődötten. Mások bátran állnak a viharral szemben, énekelnek… “Ó, nagyhatalmú Isten Anyja, Gyermekeidnek légy oltalma, Reményünk, életünk Te vagy, Ó Szűzanyánk, ó el ne hagyj…” Mások átkozódnak, sírnak, könyörögnek…Egy-két ember a tengerbe ugrott, a gyors halált választva. A három gyerek itt áll szorosan mellettem. Csak Aranyfelhő nem fél. Mikor jön már Anyuka? Kérdezi. Rémülten nézek rá, de ő csak mosolyog. S hiretlen megértettem. Igen, Gyöngyi. Igy akarja megmenteni lánykáját. Mindannyiunkat. És Aranyszarvas ezt tudta. Ott volt a tudat szemeiben, csak én nem láttam meg, vagy talán nem akartam meglátni… Letérdepltettem a három gyereket, én is melléjük. Anyuka, miért imádkozunk? Megyünk aludni? Kérdezi Csillagszóró ijedten. Igen kisfiam, megyünk aludni. S álmunkban pillangókat zavarászunk majd aranymezőkön, s amikor már nagyon elfáradunk, Gyöngyikénk elvezet bennünket egy palotába s ott majd elmúlik a vihar és mindig süt a nap. Hol van az a hely, Anyuka? Kérdezi a szőszke-hajú fiam. Úgy hívják hogy mennyország. S ott csak egy Úr van, az Örök Mindenség Atyja… Az utolsó hullám kettétörte a hajót. Köszönöm Neked, Istenem, suttogom amínt a három pici gyerek örökre alszik el karjaimban…