Kardos Beáta / Mosolygó Szem / Öröm odú Ah, rettenetesen bánt, amit mama művelt a kedves Márkival. Fájt a szívem látni ahogy szenved. Ezért döntöttem, hogy segítek rajta. A mamának szóltam: - Mama, segítek az Ordason. - Jó lányom, majd adok valamit. - Rendben, megvárom. – A mama elment és én megvártam, amíg elkészíti a teát, amitől jobban lesz. Szégyellem bevallani, de nem bíztam meg benne. Amint egy bokorhoz értem kiöntöttem a teát, és szaladtam a falu bábájához. Ő mindenhez ért. Elvittem Ordaskához, elmeséltem mi történt, nagyon meglepődött. Látta két szememben gyülekező könnyeket és meghatottan mondott két futam között köszönetet. Az öreg indiánasszony arra kért, hogy üljek le közelbe és hagyjam őt a beteggel. Ami következett, arról nem tudok. Csak azt hallottam, hogy az asszony énekel, Ordaska meg kiált, egyre hangosabban, majd úgy két óra elteltével nagyot ordított. - Készen vagyunk – jött elé az asszony. Én keblemből elő vettem kincsemet, egy szép nyakláncot, amit még Bécsben kaptam, s megajándékoztam vele. Ordaska ekkor már mellettem állt és vágyakozva leste, honnan kerül elő a nyaklánc. Láttam szemében az életet, tudtam most már valóban meggyógyult. Megfogta a kezem és elvezetett, azt mondta szeretné meghálálni jóságomat. Mentem vele. Egy kis ösvény vezetett a hegy felé, egyszer egy zöldellő bokor előtt megállt, azt szétválasztotta pontosan középen, s megpillantottam egy barlang bejáratát. Amikor beléptünk hűs szellő fogadott. Leírhatatlan szépség, mint elmesélte ez egy igen ritka cseppkőbarlang, közepén egy kis tó, amelyben langyos a víz, néha meleg, mert egy vulkán törésvonala mentén fakadt. Miért olyan zöld minden, ott ahol nincs fény számomra titok. - Várj kicsikém – szólt lágyan, majd meglátod, addig helyezzük kényelembe magunkat. - Hová? - Ide, mutatott egy pamlagszerű helyre, amit vastagon zöld moha borított. – Kicsit félve ültem le, de már fogta is a kezem, s nem engedte el. Csókjával borította el kezem, karom, nyakam s így tovább, már nem tudom, hogy meddig ért el. Órák teltek el a karjaiba, amikor egyszer a félhomályt hirtelen világosság váltotta fel. A nap sugarai a hajamat cirógatták, ettől ismét hevesebben vert Ordasom szíve és ott folytattuk, ahol abbahagytuk a meseszerű szerelmet. - Látod azt a nyílást ott fenn? - Látom, és tudom, hogy miért olyan pompázatos itt minden. Kár, hogy itt kell hagyjuk. - De visszajövünk, ne félj kicsikém, itt lesz ezután a mi kis házunk. Kijárunk ide, ahányszor csak akarod. Ez a mi kis Örömodúnk. Asszonyomat nem hagyhatom el, de a nagy szellemek előtt te vagy a nőm, az igazi angyal, akivel megajándékoztak a szellemek.