Verzár Éva / Arany Szarvas /főboszorka Visszatérés a faluba – Szürke Farkas születésnapi ünnepe! Elvonult a vihar, már semmi sem akadályozza azt, hogy visszatérhessünk a faluba. A boszorka tanács, hogy biztosabb legyen még tett egy próbát, de most már teljesen biztos, hogy évekig nyugalmunk lesz. Az idő tehát kedvező. A hurcolkodás ugyanolyan sorrendben történt, ahogyan eljöttünk. Nagy öröm volt viszontlátni az épen megmaradt faházakat. Ami azt illeti, ügyes kéz építette, mert leszámítva néhány deszka meglazulását, minden egyhelyben állt. Az ablakokra kifeszített bőr, nem engedte be a szelet, és a vizet. Amint kedvenc helyemen ücsörögtem a folyóparton egyszercsak Maris jött mellém: Szarvaska, mondani akarok valamit. - Ki vele Maris. - Hát tudja – még mindig magáz -, Szürke Farkas holnap tölti be férfikorának legszebb évét. Meg kellene ünnepelni, de én nem merek az öregek tanácsa elé menni. Meg sem hallgatnának. - Azt akarod, hogy én menjek? - Azt. Rendben van, megteszem, nemcsak a te kedvedért, hanem, mert rég volt ünnep a falunkban. Ami azt illeti ezt a kort amúgy is valami szép megemlékezés illeti. Te már gondoltál valamire? - Igen – sütötte le szemét, és pirult el jó mélyen -, de azt neki nem szabad. Tiltott. - Értelek, majd megmondom, mit válaszolt a törzsfőnök, ma úgyis magához hívatott. – Maris ezzel elment, magamra hagyott. Sokat nem is foglalkoztam tovább a gondolattal, megvolt a magam baja. De másnak, a megbeszélt időpontban, amikor a felkelő nap még nem érte a fenyő tetejét, ott voltam a főnöki sátor előtt. Leültem a tűz mellé, onnan láttam, amint Maris jön-megy, a gyerekeket mosdatja, eteti, de fél szemmel engem figyel. Végül kijött a törzs főnöke s vele még két öreg indián vezető. Leültek a tűz mellé, pipára gyújtottak, s miután háromszor egymásnak átadták intettek, hogy odatelepedhetek én is. Kíváncsi voltam, mit akarnak. Aztán kevés, de érthető szóval megosztották gondjaikat velem, amiről most nem beszélhetek. Egyelőre titok, remélem, nem marad örökre az. Aztán én kértem szót. Elmondtam, hogy Üvöltő Farkas, vagyis felesége halála után Szürke Farkas holnap ünnepeli születése napját, és a törzs asszonyai is ünnepelni szeretnének, mert a barlangi élettől mind szomorúak. A szabad ég alatt élő nép nehezen viseli a bezártságot. Hümmögtek, amikor szavaim meghallották, aztán félreküldtek, beszélgettek és magukhoz intettek: Legyen meg az asszonyok akarata! Uff! Szóltam! – s azzal elbocsátottak. Marisnak már aznap este elmondtam, hogy lesz ünnep, de az asszonyok is megtudták, és másnap csupa virág volt minden tipi bejáratában, s a lányok is festették magukat, díszeiket magukra öltötték. Estére mindenki készen állt. A tüzeket meggyújtották, a dobpergés felhangzott, s amikor Farkakomát szólították elsőnek a táncra köpni-nyelni sem tudott meglepetésében. Kérdően néztem Marisra. S az, huncutul jelezte, hogy nem szólt neki semmit, meglepetésnek szánta. A lángok az eget érték, Farkas táncolt, eltáncolta egész életét. Kicsi korától kezdte, aztán vadászatait mutatta be, majd utazásait, nászát, és fájdalmát, amikor elvesztette nejét. Elbűvölten álltunk, s a ritmusra tapsoltunk, mozogtunk, de igazából mindenki e férfi hatása alatt volt. Észre sem vettük, hogy valaki közeledik. Csak akkor hallgatott el hirtelen a dob, amikor a rég eltávozott Nagy Varázslót láttuk a Főnöki sátor előtt megjelenni. Mi történhetett, mi ez? Láttam, hogy gesztikulálnak, indiánokra nem jellemző módod értekeznek. Olyan csend volt, hogy az erdei vadak hangját tisztán lehetett hallani. Befejezték a beszélgetést. A Varázsló magához intett hat harcost, elküldte, s azok nemsokára egy fából összeácsolt négyszög alakú valamit hoztak magukkal. A Varázsló táncba kezdett e mellett, és a tűzet szította. Annak a lángja meg magasabbra, és még magasabbra csapott. Valamit eltáncolt, de nem értettem belőle semmit. Csak akkor lepődtem meg, amikor megállott táncközben Szürke Farka előtt, ráparancsolta az indiánok hozta rácsos rúdra. Farkas ráállt. Ekkor a hat harcos magasba emelte. Körbe hordozták az emberek előtt, mintha szobrot láttam volna Bécsben, úgy állt rajta, meglepetten, hisz ő sem tudta mi történik most vele. Ezután a harcosok a tűz mellé mentek, és megálltak. Letették a földre. Két harcos kiment az asszonyok közé, megfogták Marist, aki ájuldozott és Farkas mellé állították. Jesszum Pepi, ezeket elevenen elhamvasztják! – ijedtem meg. Hirtelen a magasba emelték őket, s a dobosok a nász alkalmával dobolt ritmusra ismét körbe vitték őket. A törzs Főnöke ezután csendre intett mindenkit. A Nagy Varázsló – szólalt meg érces hangon -, hosszú útról tért vissza. Olyan híreket hozott, hogy mindannyiunk érdeke feloldani Üvöltő Farkas büntetését. Nagy ember ő, és nagy haszna lesz belőle a falunak. Ebben a szent pillanatban jövőjéhez párat kap. Párja neve Maris volt, amikor ideérkezett – ettől a pillanattól kezdve a Fehér Nyír nevet viseli. Házasságuk ettől a pillanattól szent a mi nemzetségünkben, és a nagyvilágban. Uff. Nem kell ecseteljem, hogy mekkora volt az éljenzés. Ünnepelt az egész falu. Reggelig szólta a dobok, s égett a tűz. Az égen egyetlen csillag ragyogott. Furcsa volt, hol pislákolt, hol elhalványult. Hajnal felé aztán szikrákat szórva esett alá, megbabonázva mindenkit, akit még kint talált a tűz mellett. Nekem a hírmondónak, nem maradt más dolgom hogy: Boldog születésnapot és hosszú, szerelemben eltöltött éveket kívánjak az Ordasnak. Szaporodjanak, neveljenek gyermekeket Fehér Nyírrel. Uff!