Gligorics Teréz / Riadt Őz...Maris / Hurrikán.... ...hát igen, a Maris…Maris, már megint mit csináltál? Maris, mért nincs kész a vacsora? Maris, rosszalkodnak a gyerekek! Maris ezt, Maris azt…Ez az én életem… Kegyetlenül csapkod az eső, tövestől tépi ki a szél a fákat. Hurrikán, azt mondták… Egyedül vagyok, félek…Nem tudom hol vannak, Latrens elment a gyerekekkel, valami óvóhelyet beszélt. Gondolom a többiek es odamentek. Én nem tudom hol van az a biztos hely, rólam nem aggódik senki sem. Ó, ne féltsétek ti Marist, tud ő gondoskodni magáról! Már anyám es ezt mondogatta, pedig akkor még csak öt éves voltam, tán még annyi sem. Ő eljárt napszámólni, rám hagyta a házat főzést, kistestvért. - Tudja Maris mit kell! Aztán később amikor már majdnem kilenc éves vótam, engem es vittek napszámba. Nem tudom mennyit fizettek, sosem láttam egy garast sem belőle. Kellett. borra, ennivalóra, kiscipőkre a picikéknek. De hisz tőlük nem es sajnáltam én sosem, ha rajtuk múlik, én lennék az anyjuk…Aztán amikor már egész tizennégy éves lettem beadtak szógáni. - Menjél, lányom, jó család, arisztokrata család. Az unokaöccsük herceg! Hordtam a bilit, később…később aztán többet es elvárt tőlem a herceg. De kifogtam rajta, nem kapta meg sose amit akart. Pedig mennyi mindent rám fogott Zarver grófnő! Rossz nőnek nevezett, szajlának! - Engem! Pedig esküszöm, Józsi vót az első, s ő es már csak akkó, amikó a pap rámondta az egent…Pedig de szerelmes vótam! Áh, nem a hercegbe, nem es a Józsiba, hanem Latrensba! - De ő mindig úriember vót, nagyon kedves, nagyon szerény, mégcsak a kezem se fogta meg sose. Úgy viselkedett velem szembe mindig, mintha én es úrilány lennék s nekem ez ojjan nagyon jól esett! Úgy is éreztem magam vele mindig, mintha én is lennék valaki. Pedig csak egy cseléd vótam örök életembe. Apám házába, Zarver grófnő házába, Józsi házába… Mér gondójja mindenki, hogy csak az úri népek tudnak érezni? Bizony ha elvágom az ujjam, fáj az nekem is! S ha valaki eldob mint egy rongyot, éppúgy vége van a világomnak, mint nekik. - Méges lenéznek…Azt nem értettem sose, hogy az Úr hogyan dönti el, ki lesz a gazdag, s ki az aki őket szógájja… Szóval elmentek mindahányan. Szarvaska be se nézett, Szemecske ugyan kedves vót, béköszönt, de szerintem csak azé, hogy lássam, McOld karján billegette nemes hátsórészét a búvóhely felé. Biztos azt gondóta, majd én szétpletykázom. Hát rosszú gondóta, mer elsősorba es én nem pletykázok, másodsorba meg úgy vagyok vele, ami másnak jól esik, mér irigyelném én el tőlük? S most itt ülök, hallgatom amint a szél csapkodja az ágakat a tipi oldalához. Azt várom, egyszerre csak felemeli velem együtt ezt az istenadta sátort s beledob egyenest a Patuxin folyóba… S arra gondolok, istenem bár úgy lenne, óh, édes istenem bár úgy lenne, mert ez a sors itt kibirhatatlan! Az égvilágon senkim sincs aki pártomat venné, aki szeretne, aki törődne velem. Szegény anyám, szegény, nyomorult anyám, ha tudná…De neki aztán tényleg nem panaszkodhatok, minek keserítsem vele? Arra ott van apám… S erre elkezdtem keservesen sírni. Mer mindegy az, hogy egyszerű ember az vagy királyjány, a sziv az egy, s éppúgy eltörik ha nagyon meghajlitják, s az enyém törésig van hajlítva. S most még mindennek a tetejébe Aranyszarvas elhíresztelte, hogy Deli Bikával…Óh, istenem ijjen szégyent! Mért kellett Gyöngyinek meghalni??? Miért? Ő az egyedüli aki elhinné! Még Latrens is gyanus szemmel néz rám, pedig tudja jól, már akkor amikor a Nagy Szellem kiadta a parancsot, az Ő fiát hordoztam. S mégis kételkedik bennem. Pedig Szemecske vót, esküszöm mindenre ami szent, Szemecske vót…Nem csak Delivel, de McOld-dal es… Hirtelen azt vettem észre, vizben ülök. Az egész sátor vízben van. S lassan úszni kezd…Ennyi elég, ennyi úntig elég…Imádkoztam egyet, s egyszerre minden mindegy volt…Világosan láttam, itt csak egy kiút van. Óh, Istenem, bocsáss meg…S lassan, megfontoltan, elindultam a Patuxin folyó felé…