Verzár Éva / Arany Szarvas / Tisztelet a törzs asszonyainak Rettenetes vihar közeledik, jelezték a vadászok, akik olvastak az erdő jeleiből. Azonnal bejöttek a faluba, abbahagyva a vadászatot. Újholdkor lett volna esedékes visszatérésük, de most riasztották a falu népét, hogy a barlangokba kell behúzódjanak, a közelgő égcsapás elől. Mindenki a Nagy varázslót kereste, de nem volt sehol. Ekkor lépett elő a mindent-tudó Szürke Farkas, mondva, hogy ő beszél a szellemekkel. Gyöngyit megszólítja, és ő majd segít. Estére tűzték ki a párbeszédet. Nyilvánosan zajlott volna le, közben pedig az asszonyok az élelmet, a férfiak a tipiket bontották le, és csomagolták össze. Elérkezett az este, az ég még csillagfényben pompázott, de a szél elhallgatott, nagy volt a csend. Szürke Farkas az égre nézett, és szólította párját: Gyöngyi, szerelmetes asszonyom! Jer elő égi otthonodból, és jelezd népünknek, lesz vihar vagy nem? Halld szavam és érezd szívem, a népem vár! Uff! Uff! – Vauuuuuuuuuuuu! – Nem történt semmi. Mindenki megbabonázva állt. Teli gyümölcsös kosarakkal, hogy ezzel is kedvezzenek a magasságokban élő szellemüknek. Még mindig nem történt semmi. Feltételeztem, hogy Gyöngyi húgom sértve érezhette magát, hogy időjárás-jelentőnek titulálta az ő kedvese. Meg aztán, lehet pontosan akkor csiklandozta az ő Csillagszeműje. Így, hát elhatároztam, hogy szólok nő társaimnak: Valika – Álmodozó Szemű csillagom! Aya – asszonyok megtestesítője, a jóság angyala! HaSiKa – utazó szeleknek szárnyán közlekedő tünemény! Maris – te örök szoptatója a gyermekeknek – anyaság jelképe! Mosolygó szem! – a tiszta szerelem szívével – gyere, gyertek! Emeljük kezeinket a magasba, és mindenki mondja el, mit érez. Így is történt. Álmodozó Szem, megérezte a bajt, ami akkor történik, ha maradunk. Álmában csupa véres harcost látott. Aya – megborzongott, mert azt érezte, hogy az otthonok tüze kialudt. HaSiKa – a szelet érezte, és fel is esett a nagy erőtől, ami közeleg. Maris, csak állt és kiáltott, hogy ide a mellemre minden gyermeket. Mosolygó Szem, sírni kezdett, hogy elvész minden férfi a földről, extázisban volt. A Vének Tanácsa előtt megálltam, elmondtam, mit tapasztaltunk. Meghajoltam és a döntésre várta. Nem is késlekedtek sokat, egy pipa elszívása után kiadták a parancsot: - Azonnal indulunk! Mindenki nyugodtan elvonult. A begyakorolt ősi szokás szerint, elindultak, az asszonyok teher nélkül, gyors léptekkel, a gyerekekkel. Utána az öregek és mellettük a fiatal harcosok, akik segítették őket. Aztán jöttek a terhet cipelő vadászok, majd a törzs főnöke zárta a vonuló csapatot. Reggel már égett a tűz a barlangokban. Még horgásztak fiaink a barlangi patakban, amikor kintről elkezdődött az égi zengés. Hatalmas vihar csapott a vidékre, fákat tört, a víz mindent elmosott. A Vének hálásan néztek az asszonyokra, és már költeni kezdték a dalt, ami majd évezredeken át balladaként hirdeti asszonyaik józan ítélőképességét. Tisztelet a törzs asszonyainak!