90. fejezet Égi jel... …, ahogy terveztem a hét végére elkészültem a szekerem felszerelésével. Teljesen újjá varázsoltam a falu ácsának Szekerce Bele segítségével. Már csak a berakodás volt hátra, persze az is össze volt már pakolva a szobámban. Látva ezt a készülődést a gyerekek egyre kérdezgettek, hogy messzire megyek? - sokáig maradok? Nos ezt a nehéz feladatot, mármint ennek közlését holnapra hagyom. Otthagytam a tornácon Marisra hagyva őket, mert ma ő akart nekik mesét olvasni. Szeret gyakorolni, mármint az olvasást Gyöngyim könyvéből, mert azt mondja így csiszolódik az elméje és szebben tud majd beszélni. Még azért elég komikus ahogy olvas, de legalább akarja, szemben Jóskával akinek meg lenne a tehetsége, de lusta hozzá. Ma is láttam, hogy Coffos Kukucskát kerülgette és vitte az erdőbe. Maris úgy tesz mintha nem látná, pedig a sóhajtásaiból másra következtetni. Mindenki azt képzeli, hogy köztünk történt valami, a szóbeszéd szájára vett, de úgy vagyok vele aki magyarázkodik annak vaj van a fején. Elindultam hát körbejárni a falut, ki tudja visszajövök-e , vagy valami baj ér útközben, mert nagy ez az ország s mindjobban benépesül kalandorokkal is, akik nem tisztelnek semmiféle embert sem. Ahogy sétáltam, látom a nagy tűz körül ülnek az asszonyok s kicsit arrébb a férfiak s elfoglalva egyikük a pipával a másikuk az asszonyok a beszéddel, sutyorgással. Láttam Szarvaska is hosszan nézett utánam s valami bánat ült ki az arcára, vagy csak én gondoltam, hogy azt látom. Nem tudom, de ezt megérzi az ember. Mosolygó Szem is az asszonyok közt volt, de ő azzal a kacér nézésével futott végig rajtam...mintha azt sugallta volna,- menj csak ,menj csak úgyis visszajössz mert nem tudsz elfelejteni, aki egyszer a csókom ízlelte az vágyik a többire is. Az igazat megvallva eddig így ez eszembe sem jutott, de most minden előjött . Körbejártam a nagy tűzet és mindenkihez volt egy két szavam s haladtam tovább. Lassan eltávolodtam, a pattogó tűz hangja és az emberi hangoknak csak foszlányai jutottak el a fülemhez, mikor valahogy ösztönösen az égre néztem. A sötét égbolton mintha még fényesebbek lettek volna a csillagok. Egyszer csak, hogy honnan iszonyatos robajjal egy cikázó fénycsóva csapódott be a tipink mellé és ott valami lángra kapott. Először nem is érzékeltem a történteket, mert a légnyomás ami kísérte ezt a jelenséget úgy földhöz vágott, hogy sajgott minden porcikám. A következő az volt ahogy felocsúdtam, a gyerekek meg Maris...., és futottam a tipihez. Őket is felborította , de hála a Nagy Szellemnek semmi bajuk, még talán annyi sem , mint nekem. Ennek nagyon örültem, de a látványnak ami az épület mögött fogadott, annak ebben a percben nem. Az útra-kész szekeremből csak egy kas hamu maradt...megrökönyödve bámultam, s egyszerre megvilágosodott..., ez Gyöngyim műve, így üzent, hogy megállj s maradj. A falu apraja nagyja rohant , hogy megnézze mi történt , csak akkor nyugodtak meg amikor látták, hogy emberéletben nem esett kár. - és akkor kiálltam az emberek elé s így szóltam, - nos a Nagy Szellemnek nincs kedvére amit tenni készültem, hogy testvéreim itt hagyjam , merő kalandvágyból, így adta tudtomra, hogy rosszul döntöttem. Tudom , hogy Gyöngyim rajta keresztül üzent még egyszer és józanított ki engem. Nem kell semmiféle figyelmeztetés többé, mert egyébként is a gyászévet be akartam tartani, azt remélve, hogy ha úton vagyok könnyebb lesz. A sors másként rendelkezett így fejet hajtok. Ezzel magamhoz öleltem gyerekeimet és közös fohászt mondtunk a Nagy és Bölcs Monitounak.....