Pápai Aranka / Ezüsthaj / Ezüsthajú Aya Aya nagy bánata Ülök a tipimben, búsan, egyedül, és Don Ottokárra gondolok. Szarvaska csak higgye, hogy szelíd vagyok közben egy nagy kosarat fonok. Amikor jóapám, Don Karfiol felrakott arra a hajóra az Armadával, azért távolított el az országunkból, mert egymásba szerettünk egy matadorral, aki mindig megölte azt a bikát, amelyik az apám kedvence volt. Engem azzal büntetett, hogy az Új világban kell élnem ezentúl, a matadort pedig azzal, hogy feleségül kellett vennie a nővéremet, aki csúf, mint az ördögök öreganyja. De én éjszakánként kiülök a zöld fenyőm alá, és a madárkáimmal megbeszélem, ha reggel kidalolták magukat a fenyőmön, szálljanak messze, vigyék az üzenetemet Don Ottokárnak, akinek a válaszát minden hajnalon ők hozzák el nekem. Mindig hozták az ő panaszait, hogy a nővérem milyen gonoszul bánik vele, de mostanában mintha megvigasztalta volna valaki…Most azt üzente, hogy csak a szívemre hallgassak, és, ha tényleg vonzódom ehhez a Nagy Varázslóhoz, akkor legyek a felesége. Na, én most nagy bajban vagyok, ajjjaj! Egész nap kosarat fontam - mert én azt is tudok ám -, és azt hajnalra kiteszem a küszöbömre, az ajtómat meg ki se nyitom, csak ha Szarvaska nagyon kéri. A Nagy Varázslónak meg azt üzenem, hogy várjon, türelmesen, amíg a madárkáim ki nem nyomozzák minden titkát, mert addig az én szívemet el nem nyeri, míg az övében annyi szerelem nem gyűlik össze, amennyivel el tudja feledtetni azt a hűtelent. Akkor majd elmondom a feltételeimet, amit neki teljesítenie kell. Ha még akkor is szeretni tud, hát fontolóra veszem, mit teszek. Első feladata: találja meg a szívem kulcsát, amit most én is elveszítettem, jobban mondva eldobtam. Beleesett az egy feneketlen kútba, oda lemászni életveszélyes. Ott nem használ a varázsereje. Vagy mégis?