Verzár Éva (Arany Szarvas) Gyöngyi égi-óhaja Még mindig nem fogadom el a tényt, hogy Gyöngyi nincs többé. Azt,hogy eltávozott, körülöttem senkinek sem szabad kiejtenie. Nem! Úgy akarok élni tovább, mintha elutazott volna. Valahol egy nagyvárosban most épp az én ügyeimet intézi. Határozottan tiltakoztam a házuk előtt feldíszített fa ellen is, amelyet az elhunytak emlékére állítottak fel. Ruhát, szalagokat akasztottak rá. A legszebb hártyaszerű, selyem anyagot, olyat, amilyent még a nagyúri paloták báltermei sem láttak eddig. Hogy honnan veszik? A fák háncsai alatti selymes részt festik meg a virágok szirmaival, és oly gyönyörűséges, hogy azt, csak élőnek szabadna viselni. Gyöngyi szépségéhez határozottan illik is. Bosszankodtam és szóltam, hogy csak akkor vegyék elő, amikor visszatér hozzánk. Ráadásként a fa alá rendszeresen friss vizet is tesznek, meg gyümölcsöt az ostobák - ha visszajönne -, legyen mit, ennie-innia. Makacsságomat nehezen viselte a törzs, furcsán néztek rám, és elkerültek. Ezért történhetett meg, hogy: Aranyszarvas – szólt rám egy reggel a Táltos-Szellemi Vezetőnk, a Nagy Varázsló -, amikor a nap lemenni készül, amott a nagy fenyő feje fölött áll, gyere el hozzám, üzenetem van számodra. – Azt sem tudtam, mit gondoljak, többet nem volt hajlandó mondani, ezt a pár szót is csoda, hogy kiejtette, fontosnak kell lennie a mondandójának, ha képes volt arra, hogy megszólítson. Vártam, vártam remegve a naplementét, kiről akar beszélni? Kedvesem van bajban? Gyöngyi jön vissza, vagy baj érte talán? Nagysokára esteledett és én már jóelőtte ott álltam vezetőnk által megnevezett helyen. Ülj le ide mellém. A faluban azt beszélik, de én is tudom, hogy nem engedted el húgodat az örök vadászmezőkre. Nem akarok pálcát törni a fejed felett de, ha ez így megy tovább a Nagytanács dönt majd, hogy mit kezdjünk veled. Állandó felügyelet alatt fogsz állni, és eszementnek neveznek majd. Ezt akarod? Azt akarod, hogy gyermektipibe élj? A törzsünk nem vet meg senkit, mindenkiről gondoskodik, de azt, aki nem úgy viselkedik, ahogy azt a természet megköveteli, gondozásába veszi. Ezt nem akarom. Hallgass! – emelte fel két kezét, látta, hogy szólni akarok -. Neked most nincs szavad. Azt teszed, amit én mondok. Ma este a folyón találsz egy előkészített ladikot. Beleülsz pontosan akkor, amikor a hold sarlója a fejed felett áll. Ő mutatja majd az utat, merre haladj, ne feledd, mindig a sarló irányában. Bízd magad a csónakra, ne evezz, csak tartsd az irányt. Mindig a folyó bal partja mellett haladj, mert az aztán elágazik és a sodrás jó irányba, a jobb ágán visz majd tovább. – Ezzel elhallgatott. Felállt és nem hagyott szóhoz jutni. Tudtam vagy követem a tanácsát, vagy megbélyegezett leszek a táborban, és mint kisgyermeket babusgatnak életem végéig. Nem is mentem vissza a tipimbe. Leültem a víz mellé, megvártam, amikorra a hold megszólít. Nem kellett sokáig várjak, szellő osont végig a parti bokrok között és teljes pompájában jelent meg az égen, az addig fellegekbe burkolózott égi fény. Beleültem a csónakba, a lapátot a víz felszínén húztam óvatosan, és kellemesen, andalítóan haladtam a titokzatos éjszakában. Gondolataimba burkolózva és az éjszaka varázslatos csöndjébe szinte észre sem vettem, hogy kavarogni kezd a víz, és a kis ladikom irányt változtat. Csak akkor ijedtem meg, amikor egy barlang sötét száját pillantottam meg. Most mindennek vége, elnyel a sötétség, ez lehet a sorsom, de mégsem ez történt. Amint behajóztam a barlang belsejébe, majdnem nappali világosság vett körül. Gyémántok és aranyrögök világították meg a partot. Meseszép látvány volt, el is felejtettem, hogy ez mennyi kincs. A holdnak sugara tükröződött vissza a gyémántkristályok felszínéről, találkozott a sárga aranyrögök fényével és nekem be kellett csukjam a szemem ettől a szépségtől, amely majdnem elvakított. Amikor már mertem nézni, arra a csónak kikötött. Nekiment egy sziklának, amelyet zöld, mohaszerű, puha szőnyeg fedett. Mokaszinomat levéve léptem csak rá. Szent hely ez, tudtam, hogy ott vagyok, ahol népem temetkezik, a nagy hegy gyomrában. Még kábult voltam és elvarázsolt, amikor egy hideg, friss szellő kezdett játszadozni a hajammal, hiába szorítottam a fejemre, csak azért is tépett, kócosabb lehettem, mint egy erdei manó. Ekkor magam mellett éreztem egy érintést, és hangot hallottam: Néném. Gyöngyi! Te vagy az? Tudtam, hogy nem mentél el! Mit keresel itt, nem félsz? Tudod, hogy ide nem jöhet senki. Ezekért a kincsekért jöttél el? Nem hozhatod el te lány, ez a népünk féltve őrzött ereklyéje. Néném, én valóban meghaltam, ahogy ti mondjátok. De itt vagyok, mert azt akarom, hogy te legyél a földi helytartóm. A drága férjem és gyermekeim őrangyala vagyok, de kell valaki, aki testközelben is irányítja az életüket. Nincs sok időm, ezért hát halld, hogy mit szeretnék: - Azt akarom, hogy a gyermekek jó nevelést kapjanak. Megismerjék a nagyvilág életét, küldjétek őket Európába. Az a zárda, ahol Mosolygó szem nevelkedett megfelelő lesz az én kincseim számára is. Aztán meg jöjjenek vissza és ismerjék meg a törzsem szabályait és a szerint éljenek. Nehéz feladat tudom ez egy férfiembernek, aki nem tud felülemelkedni káros szenvedélyei fölött. Farkasom ilyen és feleség nélkül nem tud majd megbirkózni ezzel. Ezért kérlek, hogy egyengesd az útját Maris felé. Emlékszel, megtanítottuk mindenre, amit egy jól nevelt úriasszonynak tudnia kell. Neveltetése és gyermekkora azonban a természet szeretetét oltotta belé. Őt akarom a férjem párjának tudni, és a gyermekeim nevelőanyjának. Ha nem ezt teszi, kísérteni fogom egész életében. Így lesz kislányom, megígérem neked. Mesélj, mi van veled! Ne aggódj értem néném, csodálatosan érzem magam. Megvan itt mindenem, ami kell. Egész nap játszunk, nevetünk, az édenkert legszebb gyümölcseit esszük, és a legfinomabb italát isszuk. Nem hiányzik a szerelem, a földi élet? Az is megvan néném. Engem néped Csillagszemű Juhásza várt, és lettem égi párja. Amit ti lenn testi szerelemnek neveztek, az is megvan itt, csak édesebb, szebb, lágyabb. Ejtőzünk a fellegek bodrán, ne félts engemet. Megölelhetlek kicsikém? Nem néném, már csak az én Csillagszemű Juhászom ölelhet át, de menj utadra, végig veled leszek. Eltűnt. Mintha ott sem lett volna. Már hajnalodott és nekem reggelre vissza kell érnem a faluban, amíg a hold még fenn van és vezet. Ezért hamar a csónakba ültem és észre sem vettem, mikor értem haza, de végig éreztem a hűvös szellőt, ami a barlangban mellém telepedett. Nem néztem a Varázslóra, amikor tipim felé igyekeztem. Tudtam, ott ül sátra előtt és figyel, de este, mint mindenki más, én is vittem friss vizet a fa alá, és az erdőben szedett finom gyümölcsökkel tele kosarat. A falu apraja-nagyja örömrivalgásban kezdett, ami aztán reggel ünnepségben végződött. Csoda történt, amit csak mi ketten, a Varázsló meg én tudtunk. Éjszaka, eltűnt minden étel, ital, amit a fa alá tettünk. Ez azt jelentette, hogy Gyöngyi szelleme megnyugodott, elfogadja a népe ajándékait, és nem rontja, hanem ezután óvja azt a nemzetséget, amelyből vétetett. Isten veled Gyöngyikém, ott fenn, legyen életed gondtalan fohászkodtam -, légy boldog a te Csillagszemű Juhászoddal, a magyar nép fiával, és őrködj a természet népei fölött, mert erre vagy hivatott kedvesem. Most már én is megnyugodtam, itt lenn, gondom lesz rá, hogy óhajod szerint cselekedjek. Farkasod sorsát jó kezekbe helyezted, óhajodat elmondtam a Nagy Varázslónak, megértette és minden erejével azon lesz, hogy segítsen nekem.