Gligorics Teréz (Maris ) Maris rendet tesz No, megkerűt a naccságos úr! Megvallom, igencsak sajnáltam szegényt, mer fogalma sem vót hogy milyen szomorúság várja idehaza. Meg aztán most én is igen szomorú vagyok, így egyellőre békét hagytam neki, de magamba mán eldöntöttem, hogy jól megegrecírozom ahogy alkalom lesz reá. Nem is annyira reá haraguttam én, inkább arra a Kisasszonyra, mer ugyebár a férfinép nem tud nemet mondani egy csókos szájnak se. Montam is Józsimnak, hallod, hékám, ebből baj lesz, de leintett, hogy ne törődj véle, nem a te dógod. Lehet hogy igaza van, de most mán az én dógom, mivelhogy Gyöngyim nem leggyíntheti kupán többé, valakinek csak utána kell nézni. Meg aztán a gyerekek, az mosolygós szemű nem úgy néz ki mind aki szeretne három gyerekkel is bajlódni. Azt sem tudná hogy kell. Szeretném én látni a naccságos úr fizimiskáját amikó megtudja hogy a Kisasszony már minden embert kétszer is megkerült a faluban, aztán azok se bánták ám, csak úgy dülledeznek reá a szemeik. A Márki úr megkért, hogy vállaljam el pár napra a kislányokat, neki méjjen gondókozni kell egy pár napig. Nem akartam kötözködni véle hogy hát akár az enyémek is lehetnek ami azt illeti, mer igencsak lógotta a fejét, gondótam majd jön reá is a dér frissibe. Három napig odavót, nem tudom, hol, vagy mit csinált, de elég jó kedvébe jött meg. Gondótam most kellene beszéni véle, megtunni mit akar, mik a tervei a kislányokkal, mert hát ugye nekem is tudni kellene mihez tartsam magam. -Te Maris, - kezdte ő a beszégetést-, te tudod-e hogy a Józsi HaSikát kerülgeti? -No ne mán, - monttam neki-, ne ugrass mán, Latrens! (ja, persze tegeződünk, hát mán nem vagyok a cselédje!) Meg sem merné próbálni! Hisz tudja hogy ojjan két pofont kapna tőlem, hogy csak no! Mind amikó Valikát szemezgette a hajón! Azt hiszed azt nem láttam? Nem kocsma verekedésbe szerezte azt a gyönyörű fekete fótot a szeme alatt, de nem ám! -Már pedig így igaz! – montta Latrens. Az egész falu tudja. Ő is nyakig van a többnejűségbe és el akarja venni HaSikát második feleségnek. -Híjnye, azt a briccses mindenit a paraszt fejinek! Majd adok én neki másik feleséget! Hát nem vagyok én neki elég? -Dehogynem, kettőnek is – montta Latrens, nevetve. Tudom a terjedelmes hátsómra gondót, dehát úgy szép az asszony, ha van rajta egy kis hús is. Nem úgy mind a Kisasszony meg Aranyszarvas naccsága, csak csipegetik azt az ételt, aztán ojjan soványak, hogy a darázs elő-hátú megcsipje őket egyszerre. -Latrens, - fordítottam komolyabbra a szót, - valamit el kellene dönteni már a gyerekekkel kapcsolatba. Nem jó ez így, csak lógnak innen-oda. -Tudom, Maris. Ezen gondolkoztam már pár napja, mi lenne a legjobb megoldás. Ha te elvállalnád őket napközben, este meg hazajönnének velem, talán eldüllőznék velük egyedül is. Persze megfizetek érte, nem kívánom ingyen. -Fizeted a fenét, tán csak nem fogom pízé nevelni Gyöngyi kislányit? Eválallom hát, miért nem vállalnám? Míg Gyöngyi itt vót, sosem válogattuk szét mejji kié, most sem fogjuk. Rendbe van, elvállalom. De aztán szégyent ne hozz rájuk ám! Mert egyszerű ez a falu, de böcsületes. -Hát én nem vagyok az? – kérdezte Latrens fél-tréfásan. -Dehogynem, amikó azt hiszed senki sem látja. Nincs ojjan asszony a faluban amelikért még nem fojt a nyálad. -No, no, azért csak akad. Aztán van oljan is, amelyiket szívesen vinném magammal füveket szedni reggel korán. S erre rámkacsintott. A szemtelenje, rámkacsintott! Öt nappal felesége halála után! Úgy viszketett a tenyerem lekanyarintani neki egyet, de éppen jött Józsi, aztán nem akartam bajt csináni. -Te hová mégy? – kérdeztem tőle. -Mi közöd hozzá, - felelte Józsi, - megyek ahova megyek, aztán majd jövök. Punktum. Erre se szó, se beszéd, faképné hagyott bennünket. -Latrens, te honnan tudod ezt a HaSika ügyet? – kérdeztem tőle. -Láttam. Nahát! Még majd igaza lesz Farkasnak. De ha igen, hát én azt az embert úgy megcsalom, hogy kép pár aggancs is nőni fog rajta! Kacsingass csak, Farkaska, gondótam, amit kapsz, megérdemled. Kiforgatlak én még a bundádból… Estefelé kivittem a gyerekeket kicsit az erdőbe, ahogy Gyöngyi szokta, gondótam minél több a megszokott, annál hamarább otthon érzik majd magukat nálunk. El is kezdtek szaladgálni nyomban, zavarászták egymást gyerekmódra. Öröm vót őket nézni. Hirtelen hangok ütötték meg a fülemet. Nézelődtem, annyi minden történt mostanába, hogy kicsit féltem is tán. Egyszer csak megpillantottam Latrensot. Csodálom hogy nem vett észre bennünket, elég nagy lármát csaptak a gyerekek. Valakivel beszélgetett, nem láttam ki vót az, egy fa eltakarta. Egy ideig beszélgettek, majd Latrens megfogta a kezét az illetőnek és tovább indultak. Most már láttam a hölgyet, tisztán. Aranyszarvas vót… Hinyje! Gondótam, a sok vitatkozásbú mi lett! Ezek meg nem összeszűrték a levet! Jó anyós-fajta, monthatom! És Szemecske? Vele most mi lesz? No, ezt magyarázd ki, Farkaskám, gondótam…