Verzár Éva /Arany Szarvas/ A nemes vad, és a férges gyümölcs Milyen nagyon hiányzik Saint Germain! Csak akkor döbbentem rá, amikor hirtelen megérkezett a kis falunkba. A meglepetés óriási volt, de úgy vettem észre nemcsak nekem. A bemutatás megtörtént, csak Deli Bikát nem értettem, mi az, amiért olyan bambán néz a grófra. Majd sorra kiderül minden gondoltam. Hozzá vagyok szokva a cselszövésekhez. Megbirkóztam az udvar pletykáival, cseleivel. Itt a primitív népek között is majd valahogy kitanulom, hogy kell kiszedni az asszonyok rejtett gondolatait. Nehezebb feladat, mint gondoltam, mert itt mindent az istenek, a fa, fű nyelvén kell értelmezni. De térjünk vissza a történtekre. Nagy öröm töltötte el lelkemet, és örömmel vezettem nevelőszüleim tipijébe a grófot. Az öregek méltóságteljesen ültek a bejárattal szembe a legszebb barnamedvebőrön, amit hajdanán még apám terített le, ezzel nyerte el a Nagy Medve nevet is. A lányom, Mosolygó Szem nem ismeri még az itteni szokásokat, azonnal apja nyakába ugrott volna, ha nem állítja meg egy erős kéz. Apja keze volt, én azt gondoltam, nem akar tiszteletlen lenni szüleimmel szembe. Mindig a legidősebb szólal meg, kérdez, és, csak ha jelt adnak, szólalhatnak meg a fiatalok. Sok kérdést így sem tehetnek fel. A lányomnak meg kell tanulnia kevés szóból érteni, ami nem igazán jellemző erre a makacs, cserfes kislányra. Most azonban valami szokatlan történt. Apám jelt adott, de szeme mosolygott. Valamit tudott, sejtett. Ezért a meglepetés csak minket taglózott le, amikor a Gróf kezdte leszedni arcáról a szakállt, bajuszt, és anyám elé nyújtotta tálból meg is mosakodott. A hasonlóság meglepő volt, de nem olyan nagyon, mint hittem. Mi történik itt gondoltam magamban, és kerekre nyílt szemeimből megértettek, mert ekkor mi is helyet foglalhattunk, és az idegen mesélni kezdett. Saint Germain Gróf követe vagyok. Megtévesztésül vettem fel ezt az álarcot, hogy, ha követnek, ami meg is történt, engem kövessenek. De ki követi apámat? – Mosolygó szem már nem bírt csendben maradni. Csitt lányom, majd kérdezel, hagyd az urat beszélni – intettem le. Nem mondhatok el mindent, mert én magam sem tudom. Csak annyit, hogy most a törzs férfi tagjai vadászaton vannak a földjein északi részén, ahol az erdő gazdag a vadban, a folyók meg tömve vannak hallal. Ezt tudják a fehér telepesek, és egy egész ármádiát küldtek puskákkal felszerelve ellenük. Saint Germain érzéseit ismerik, ezért követik minden léptét. Amíg én az ő képében ide jöttem, ő meggyőződve arról, hogy engem követnek, azonnal elindult északra értesíteni a harcosokat. Ismeri a legrövidebb utat a vadonban, és nála van Nagy Medve talizmánja, ami segíti. Ezért mosolygott apám! Igen lányom, amikor itt volt beszélgettem vele, amíg rá vártál a folyó partján. Sok mindent megbeszéltünk. Igaz, nemes embernek adtad a szíved, büszkék vagyunk rád, és bár nem örökölted a mi vérünket, a legjobb indián vagy, akit valaha is ismertünk. Unokám beszélhetsz – adott engedélyt apám a lányomnak. Apám hol van? Nagy veszély leselkedik rá? A veszély mindenütt nagy, bárhova lépsz. De a szellemek vigyázzák lépteidet. Nagyanyád most ad valamit, tedd a nyakadba, és vigyázz rá. Ekkor valóban öreg kéz nyújtott egy láncot át kislányomnak, aki nem nagy örömmel, de nyakába akasztotta. Miért volt olyan meglepett Deli bika? – kérdeztem most én, pedig tudtam, hogy nem lenne szabad. Deli Bika egyetlen a törzs tagjai közül, aki ismeri a Gróf munkáját. Megbízható, erős vadász, törzsünk büszke fia. Tudta, hogy a gróf nem lehet itt, mert két napig állt lesben. Amikor visszajött értesített bennünket, hogy a veszély a vadászainkat fenyeget. Ezért arra gondolt, hogy engedélyt kér, és a Sámán áldását és hajnalban a gróf nyomába ered. Ekkor érkezett meg az áll gróf. Jó hogy szóltatok, ha elmentek küldjétek hozzám Delit. Az asszonyok távozzanak, a férfiak maradnak benn. Ezzel elhagytuk a tipit. Késő éjjel ismét álszakállban megérkezett a küldönc, lefeküdt a tipink bejáratánál levő szőrmére, és hajnalban Deli bikával távozott. Senki sem vette észre őket. Amikor mi felkeltünk, már nem volt nyomuk. Csak a Sámán sátra volt nyitva. Előtte pedig óriási tűz, és a nyersfa ágak nekünk ismeretlen jeleket küldtek, ki tudja hova, és merre? A reggelinél anyámhoz szóltam. - A faluban hírek tejednek a származásomról, és bemocskolják a gróf hírnevét. Ezt nem engedhetjük meg. - Mindennek eljön a maga ideje. A férges gyümölcs sem jó aszalni, a jó, a nemes mindig kiválasztódik, mint, ahogy a nemes vad is örök tiszteletet élvez már sok-sok napkelte óta. Jól jegyezzétek meg magatoknak, mert nem ismétlem el többé. Így, hát bízok. A jóban, és abban, hogy az ármánykodás soha nem lesz elég erős, hogy legyőzzön, még ha teli éjszakán Farkas üvöltés hallatja is azokat. Arany Szarvas