Gligorics Teréz ( Harmatgyöngy ) Üvöltő Farkas gyógykúrája Sok minden történt a napokban, így Latrens gyógykúrája a háttérbe szorult. Elég sok időt eltöltöttem Szepikével, nagyon szeretem ezt a nőt, de rosszabb a gyerekekkel mint Latrens. Halálra kényezteti őket, alig lehet velük bírni. Habár neki nincs problémája velük, a kis virgincik lesik minden gondolatát. Szepike igen tanult hölgy, arra igyekszem rábeszélni hogy tanítsa is őket, ne csak gondozza. Előbb kissé félt, azt mondta, nem tud ő tanítani, de lassan-lassan belejő, mint kiskutya az ugatásba. A másik dolog amiért aggódok, Deli Bika. Elég becsületes, rendes embernek néz ki, de Szepike annyira szerelmes lett belé, se nem lát, se nem hall, s ami leginkább aggaszt, nem is eszik, már lötyög rajta minden ruhája. Hja, a szerelem sok mindenre képes, emlékszem amikor én is...No, de ez nem ide tartozik, ezt már Üvöltő Farkas jobban tudja... Valikánkon szintén aggódni kell, amilyen feledékeny, sosem tudni kiről „álmodik”... Szilaj Vágta a tenyerén hordozza, minden kívánságát teljesíti, mégis, mindig elcsavarog, úgy kell megkeresni sokszor hol van. Idegen tipikbe téved be meg ilyesmit....Latrens vagy Aranyszarvas tényleg siethetnének azzal a gyógyszerbeadással mielőtt valahol bajba kerül. Most várandós a szerencsétlen, de nagymamának képzeli magát, egyáltalán nem vigyáz magára, pedig most a legfontosabb... Sőt, még Aranyszarvason is aggódok, pedig rajta kell legkevésbé, ő mindig tudott vigyázni magára. Valahogy furcsán viselkedik mostanában, el-eltűnik az erdőben, arcán mindig valami titokzatos mosoly ül...Nem tudom mire vélni. Talán csak nem Latrens helyébe képzeli magát? Isten őrizz, hogy az egyiket kigyógyítjuk, s azután kezdi a másik... Apropó, Latrens. Ott hagytuk abba, hogy másnap beadjuk neki a próba-orvosságot, amelyet Aranyszarvas és udvarhölgyei kotyvasztottak össze. Szaladjfű, Szerény-liliom meg kakukkülés leveleiből teát főztek, majd szárított mániusz virágokkal meghintve kell megitatni a kivagyok-ban-szenvedőkkel. Szombaton reggel korán áthozták a keveréket, mi még aludtunk, igy otthagyták Marisnál, azzal az üzenettel, hogy még reggeli előtt hozza be, mert éhgyomorra kell meginni. Maris nagyon is megbízható az ilyesmiben, soha semmit nem felejt el. Arról viszont nem tehet hogy mások is beleütik az orrukat. Az történt, hogy Józsi bejött, azt hitte neki van a tea készítve, így jót belekóstolt mire Marisnak sikerült kivenni a kezéből. Szegény Józsi, utólag tudtuk meg, olyan hasmenést kapott nem győzte meg magát. Maris nem győzött mosni utána, szidta is mint a bokrot a felmenő anyai ágon... Mindenesetre annyi tea maradt, hogy még érdemes volt áthozni. Latrens egyre kötözködött, hogy ez a tea hideg, meg csak fél bögrével van, az mellett nagyon a csalánteára emlékezteti, de valahogy csak belé erőltettem. Arra is gondolta, nem-e gyanus neki az a tea, de gondoltam, mindegy, fő hogy megitta. Egész nap figyeltem viselkedését. Vártam, majd valami ürügy alatt kimegy az erdőbe, vagy el itthonról hogy eltitkolja az utóhatást, de nem ment sehova. Baja sem lett... Hm...Ezen nagyon sokáig eltűnődtem. Aranyszarvas szerint, ha Latrens tényleg nagyzási mániában szenved, akkor most őrült hasmenése kellene hogy legyen... Másnap is egészséges volt mint a makk. Józsi viszont még betegebb lett, márt azt hittem a sámánt kell hozzá hívatni, de estefelé kezdett megszűnni a csavargás benne, sőt, enni kért. Hála Istennek, gondoltam, de a következő gondolatom viszont az lett, hogy Józsiban ugyan milyen nagyravágyás élhet? Lassan már így is kiszárad mint a szarvasbőr...Vagy talán épp az a baj? Talán ő is egy ilyen Deli Bika szeretne lenni? Vagy tudós, mint Latrens? Hm.... Aznap este megkértem Szepikét, vigyázzon a gyerekekre egy-két órát. Szóltam Latrensnak, beszélni szeretnék vele, de itt túl sok a zavarás, menjünk ki valahova a faluból sétálni egyet. Szegény emberemnek felcsillantak a szemei, azt hitte valami légyottra hívom... Vacsora után kisétáltunk a falu szélére, s rámentünk a folyóhoz vezető útra. Egy alkalmas helyen megkértem, üljünk le egy kicsit. Talán még fényesebbek lettek a szemei, de rászóltam, most tényleg beszélni szeretnék vele. Elmondtam neki mindent. Mennyire aggódok érte, a viselkedéséért, de főleg a sok dicsekedésért, mellveregetésért, mert elsősorban ez nem illő, másodsorban nem olyan embernek ismerem, aki ilyesmire képes. A teát is elmondtam neki, a tanácskozást Aranyszarvasékkal, stb. A tea azt bizonyítja, semmi nagyravágyás nincs benne. Akkor hogyan lehetséges, hogy mégis így viselkedik? Miért? Mi célja van vele? Nem értem, egyszerűen nem értem, csak azt tudom, így ez nem mehet tovább, mert nem csak számomra kibírhatatlan az élet ilyen ember mellett, de mások is kezdték kerülni mint a tüzet. Latrens töprengett egy darabig, majd megszólalt: -Nem akartam még ezt megmondani, de ne legyen ez miatt civakodás közöttünk. Amióta idejöttünk, valaki áskál, valaki dolgozik nem csak ellenem, de az egész falu ellen. Olyan valaki, akinek varázsereje van. Őszintén megmondva, félek tőle. Az a legnagyobb baj, hogy nem tudom, ki az illető. Sokan megbetegedtek, titokzatosan. Sokan ki is gyógyultak, titokzatosan. S utána három halál egymásután, erős, egeszséges emberek halála, nagyon titokzatosan...Senki sem tudja megállapítani, mitől haltak meg. Én úgy gondoltam, ki tudom ugrasztani a lukból, akárki legyen is az. Hires ember lettem a faluban, mindenki tudja rólam, képes vagyok csodákat végbevinni, ha kell. Te, mint Euróbából hazatérő személy, tudod, hogy nem varázslás az egész, hanem orvosi tudomány. Ezek az emberek itt nem tudják, abban a hitben élnek, hogy a Szellemektől kaptam varázserőmet. Nekem nagyon az az érzésem, hogy az a valaki nem ismeri a modern orvosi ezközöket. Úgy gondoltam, ha irigy lesz rám, vagy megunja a versenytársat, megmutatja magát valami úton-módon. Most is ebben reménykedem, örülnék, ha nem mondanád ezt el senkinek sem. Nekem örömkönnyek peregteg le arcomon e szavak hallatára. Drága Üvöltő Farkas, milyen ártatlanul meggyanusítottuk! Pedig tudhattuk volna, hogy az ember alapjában véve nem is tud ilyen nagyon megváltozni... -Latrens, - mondtam neki, - nagyon örülök hogy ezt elmondtad, természetesen nem mondom senkinek, ez a Te dolgod lesz, amikor úgy érzed, eljött az ideje. De talán Aranyszarvasnak.. -Nem, Gyöngyim, senkinek! - - Nem csak ezért akartam ma beszélni veled, Latrens, - mondtam – én már pár napja tudom, de még nem volt meg a nyugalom idáig erről beszélni. Drágám, emlékszel nemrégen beszéltünk egy aranyos kisfiúról? Dr. Kukuccs szerint kezdhetjük szőni a babaruhát... Ha még láttatok boldog embert! Akkorát ugrott, azt hittem eltöri még valamijét. -Ezt meg kell ünnepelni, - mondta – gyere, menjünk vissza a faluba mielőtt egész besötétedik. Szólunk a Vénnek, majd rendeztet ő olyan mulatságot, hogy három napig esik az eső utána! S erre majdnem szaladva mentünk vissza. Perceken belül már az egész falu össze volt híva, s a falu vénje ég felé emelt karokkal hirdette ki örömünket. Szegény anyám meg apám, talán életükben először a nyilvánosság előtt megölelték egymást örömükben. Szepike meg odaszaladt hogy Hinyje! Ez aztán a nagy öröm, de a keresztmama én leszek! Mire Aranyszarvassal majdnem hajba kaptam ezen a megtisztelésen, de ránk való tekintettel csak morogtak egymásra. Még hallottam amint Szepike odaszólt neki hogy ne morogj, hátha ikrek lesznek...Ne adj Isten, akkor már a fél faluval komaságban leszünk, gondoltam. S végignéztem az ismerős arcokon s elöntött a boldogság: igen, ide tartozunk, én Istenem de nagyon szeretek itt minden egyes arcot, ne hagyd hogy valaha is bántódásuk legyen...