Verzár Éva (Arany Szarvas)

A titkok napvilágra kerülnek

1795. Vendémiaire hava 2.

Immár csak annyi időm maradt, hogy gyors lovakkal sebes futárokat indítsak egy üzenettel, három irányba. Azokhoz, kikkel Genevében lett volna találkozóm.

Módfelett lényegesnek tartom ezt, mivel meglehetősen hosszú és bizonytalan kimenetelű út áll előttem.

Elkerülhetetlennek azért is tartom, e valóságos személyemet tisztázó küldeményt, hogy ha netán utam során halálos végzet érne; az engem ismerni vélt ismerősökben rólam hiteles kép maradjon fenn.

Mert van aki fura életvitelű szatócsnak, mindennel foglalkozó csoda-bogárnak tart,

Van aki Legrand-nak szólít, bízva abban, hogy Nomen est omen,

S van, ki Benedict-Thomas Le Tarpa néven jegyez.:::és külön-külön mindjüknek igazuk van; ezek is mind én voltam egykor!

Gondoljatok csak régi kocsisomra, kit egykor e kérdéssel faggattak: Igaz-e, hogy urad elmúlt már 400 éves? Amire együgyű szolgám így válaszolt:

˝Megmondanám, Uram, ha tudnám, de én csak 130 éve szegődtem hozzá.˝

De bátran kérdezhetitek D’ Adhemar grófnőt is, kivel, Veneziaban 1789-ben, 25 éves távollét után újra találkoztam. Kérdezzetek rá, vajon meglepődött-e azon, hogy ez idő alatt sem gerincem egyenessége, sem arcom képmása nem változott?!

De szorít az idő, a továbbiakat már csak sietve vetem papírra!

Az voltam, s vagyok, aki gyógyítani próbáltam az anyagba vakult emberiséget, kábultságukból felrázni, s a Szellem felé terelni-vezetni őket.

S ha már nem találkoznánk; ide írom e korban jegyzett nevemet: Saint Germain gróf.

S ha megadja az Úr, hogy mégis találkozunk, úgy ezek a sürgönyök, (ezoterikus kisugárzásom által) azonnal megsemmisülnek, nyomuk sem marad sem papíron, sem emlékezetekben.

Békesség veletek!- Saint Germain gróf!

Kedves barátaim, talán emlékeztek ezekre a sorokra. Saint Germain gróf sorai, aki egykor elbúcsúzott tőlem. Nem tudhattam, nem tudhattuk, hogy merre viszi útja. Merre szólítja kötelessége, amit felvállalt az akkori zűrös Európában.

Talán meglepődtök, hisz Vox grófnőn kívül arcát senki sem látta, ezért nem is ismerhettétek fel, hogy az amerikai egyenruhában érkezett úriember, nem volt más, mint maga a gróf. Most itt ülünk a vízparton, mint egykor Erdélyben, a patak partján, kéz a kézben, és szólani sem tudunk. Mert ez az este felidézi bennünk a múltat, és elénk vetíti a viharos jövőt. Nem titkolom, még mindig szeretem, és szeretni is fogom, még akkor is, ha óriási távolságok választanak el bennünket. Ezt mindketten tudjuk, érezzük, és ha kell ott vagyunk, ha baj van.

Ez történt most is. A szerencse velünk volt. A gróf hívott találkozóra Baltimoreban. Tudta, hogy érkezem, és azt is, amit én nem tudhattam. Amit nem tudtak indián nevelő szüleim sem. Azt, hogy ott a táborban, akkor, nem egy de két kislány született. Az egyik én voltam, aki a táborban maradt és Európába került, hogy megtapasztalja az élet nagyszerű, de egyben keserves kínjait. A magányt, az örökre elveszettnek hitt szerelmet. –akkor, fiatalon, nem hittünk abban, hogy létezik még egy olyan érzés, ami összeköt két embert és elkíséri egész életén.

Saint Germain gróf küldetése Amerikába szólt, hogy mi az igazi ok, nem fedhetem fel, mert ennek titokban kell egyelőre maradnia. Neme ember, csak nemes feladatot vállal hazája érdekében, és ezt jól jegyezzétek meg. Amit nekem akkor, érkezésünk után elmesélt, az maga volt a pokol és a mennyország. Megtaláltam a másik felemet, az ikertestvéremet, de el is veszítettem, mert szót érteni vele sehogy sem tudtam.

Igen, ő magára maradt, egy szalont vezetett és mára már a whisky rabja. Saint Germain legnagyobb meglepetése volt az, amikor kiérkezése után „velem” állt szembe. Aztán rájött arra, hogy valami van a háttérben. Kinyomozta, kutatott és megtalált engem a hajón, sietett értesíteni, hogy meglepetésekben lehet részem. Bemutatta nekem Lolát. Elmesélte, hogy mi történt kettőnkkel, és azt is, hogy szerencsésnek érezhetem magam, hogy engem hagytak a táborba, mert ennek a szerencsétlen asszonynak kegyetlen gyerekkora, majd sorsa volt. De volt benne erő, és megalapított egy üzletet, ami aztán magával rántotta a süllyesztőbe.

Grófom igyekezett megvédeni őt, sokszor sikerrel. Már félnek tőle, tudják, hogy fizikailag nem érhet hozzá senki. De nem tudta megvédeni magától. Igen, ő az, aki az asztalon táncol, és kiszolgálja az oda betévedő züllött alakokat.

Lassan hajnalodik. Mindent megbeszéltünk, a rám bízott feladatot el fogom végezni, még ha az életembe is kerül. Azt is tudom, hogy Saint Germain grófja is ezt teszi. A hajnal hasattával, még egymás szemébe néztünk, majd könnyű csókot lehelt homlokomra.

• Isten önnel szerelmem!

• Isten óvja grófom - válaszoltam, aztán eltűnt a szemem elől, úgy ahogy érkezett, csak most egyedül.

A táborban csend van. – a tipikben még nyugalom honol. Csak én nézem a vízparton az utolsó, még fénylő csillagot, és azon gondolkozom, hogy mennyi baj, és szenvedés van ezen a világon.

Gyöngyim haza érkezik. A Nagy Bika rendes ember, nyugtatott meg Saint Germain, jól ismeri, mint ahogy ismer mindenkit ezen a vidéken. Ismeri a mi Sebes Pisztrángunkat, a nagy Old’Mac-et – Hogy őt tanácsolta, tudja mi a dolga – és én hiszek neki, hogy már nem ér több ilyen nagy csalódás, mint amilyent drága testvérem sorsa okozott számomra.

Ez volt hát a titka az én Baltimore-i küldetésemnek, többek közt, mert a célom még mindig az, hogy fogadott népemnek megszolgáljam majd egyszer, azt, hogy felnevelt.

Hiszek a csillagokban, hiszek a vadon törvényében, a becsületben, és a szerelemben.

Arany Szarvas