Gligorics Teréz ( Harmatgyöngy )


                                               Baltimore pletyi...

     Besötétedett ránk. Deli Bika nem mert tűzet rakni, félt hogy a törzs harcosai követik, ami egész valószínű. Aggódtam ezért az idegen, bár jószívű emberért...
    Nagy nehezen megvirradt. Éhesek voltunk, de semmi ennivalót nem találtunk az erdőben. Gyümölcsre, főzelékfélére már késő volt a szezon, vadat meg hiába fogtunk volna, nem tudtuk volna megsütni. Így elhatároztuk, útrakelünk, minél előbb érkezünk meg Baltimorba, annál előbb fogunk eledelt találni.
       Hirtelen az jutott eszembe, hogy ilyen öltözetben ami rajtunk van, nem fogadnak be sehova. Elvégre rajtunk a törzsek öltözéke volt, Baltimore pedig fehér település. Rajtam még megvolt az Európában vásárolt ruha, habár eléggé sáros, szakadozott volt, de úgy gondoltam egy üzletbe csak beengednek. Úgy egyeztünk meg Delivel, hogy én előre lovagolok a városba, bevásárolok mind a kettőnknek ruhaneműből, visszajövök, átöltözünk, és csak akkor megyünk be a városba.
     Így is történt. Aggódva hagytam ott Delit, de csakis így lehetett megoldani. Az is eszembe jutott, hogy a sápadt-ember öltönyében a törzse sem fogja olyan könnyen megtalálni...
     Találtam egy elég tűrhető kész-ruha üzletet. Európai üzletekhez képest szinte semmi választék nem volt, de nem is volt az most fontos. Vettem magamnak két ruhát, az egyiken valami apró virágok voltak sötét háttéren, a másik egyszínű halványzöld. Úgyszintén alsóneműt meg egy pár cipőt. Gondoltam ennyi elég lesz amíg hazaérünk. Delinek találtam egy elég normális kinézésű barna öltönyt, reméltem megfelelő nagyságban, egy pár cipőt, két inget meg kalapot. Utógondolatra, eléggé elpirulva, valamennyi alsóneműt. Tudtam jól, az indiánoknál ilyesmi nem létezik. Mielőtt megint felpattantam a lóra, még bementem egy élelmiszerüzletbe, úgy gondoltam több erővel tudunk majd a városba visszajönni. Találtam finom sonkát, egy kenyeret, néhány már eléggé fonnyadt almát, de fő hogy volt mit enni végre.
   Így felpakolva mentem vissza az erdőbe. Deli már eléggé idegesnek látszott, de megnyugodott amikor meglátott.
   Külön-külön lementünk a patak partjára lemosakodni valamennyire meg átöltözni. Delire nem lehetett ráismerni, igazi úriemberként jött elő a bokrok mögül, egyedül a haja árulta el, hogy nem Baltimorban született. A bőre is valamennyivel sötétebb volt, de akár spanyolnak is nézhették volna ez miatt.
    Már dél elmúlt amikor a városba értünk. Legelőször szálloda után néztünk. Egy eléggé előkelő helyet találtunk, Smith és Wesson néven. A portás nagy kalapemeléssel nyitott ajtót nekünk, habár elég ferde szemmel nézte Delit.
  -A szolgám, - vágtam oda neki, nem tudom miért, de valahogy fontos volt hogy ne bántsa itt senki. Deli elmosolyodott. Akkor jöttem rá, angolul is beszél...
    Két szobát kértünk, ha lehetséges távol a szalontól. Nem volt lehetséges. A hivatalnok poggyászunk után érdeklődött. Azt hazudtam neki ellopták a vonaton, majd veszünk itt ami kell. Ez nem nagyon tetszhetett neki, mert előre kérte a három napi szoba-bérletet. Csak hogy befogjam a száját, kifizettem. Így végre feljutottunk a szobákba. Delinek felkínáltam segítségemet megmutogatni mi micsoda, hogy kell kezelni, de csak legyintett hogy hagyjam, ismeri ő a modern életet is...Egyre inkább piszkálja ez az ember bennem a kíváncsiságot, gondoltam magamban, de nem szóltam semmit.
    Megegyeztünk hogy rendbe tesszük magunkat, és hétkor találkozunk az étterembe. Ennek örültem jelenleg legjobban, az a kevés sonka nem pótolta a három-négy napi éhezést.
    A kiszolgáló egy csendes sarokba ültetett le bennünket. Az étlap jobbnál-jobb ínyencfalatokat kínálgatott. Én marhahús levest kértem májgombócokkal, amiről kiderült hogy az a gombóc sosem látott májat, sőt, talán a leves sem marhát, de azért megettem, meg utána a csirkepörköltet is. Deli egy nagy steak-et kapott, krumplival, salátával. Olyan jóízűen evett, öröm volt nézni. Utána egy-egy pohár borral lemostuk, majd elkezdtünk nevetni, magam sem tudom miért. S hirtelen sírhatnékom támadt. Latrensre gondoltam, arra hogy mennyit jelent nekem, mennyire szeretem...S utána Delire néztem, s az tört fel belőlem sóhaj alakjában, hogy Istenem, segíts, mert én ezt is szeretem! Persze ezt neki nem szabad megtudnia soha, de Latrensnek sem. Természetesen én magam is igyekezem elfeledni minél előbb...
     A bár körül elég nagy zsivaj, lárma volt, nevetések, káromkodások, szokás szerint. Hirtelen egy ismerős név ütötte meg a fülem: Zarver Grófnő...Felfigyeltem rá. Az illető aki ezt a nevet kiejtette amint láttam, eléggé ittas volt...Nemrég még zongorázott a vacsorázóknak, úgy látszik most már nem lenne képes rá.
   -Bocsánat, uram, - szólítottam meg, - egy rokonom nevét tetszett emlegetni. Ismeri talán a hölgyet?
    -Én ne ismerjem? – válaszolta részeg, elmosódó hanggal, - az édesanyja sem ismeri tán jobban!, -erre egypáran elkezdtek hahotázni. – Ha meglátja a rokonát, mondja neki, Rekedt Egon bármikor szívesen látja. Igaz-e, Slim? – kacsintott az egyik mellette állóra. Slim...Slim...Ránéztem. Hát persze! Suttogó Slim! A kártyaasztal, póker, Zarver grófnő, persze ma már Arany Szarvas...
   -Bendő! – intett oda Rekedt Egon egy kopottruhás, pocakos urat, - gyere csak ide! Emlékszel a „grófnőre”? Itt kótyagolt pár hónapja a városban, valahonnan Európából került ide „barátokkal”. Egy másik nővel volt itt, mi is volt a neve? Áh, megvan: Vali! Ha jól emlékszem, Slimet kerülgette nagyon.
   - Vagy Slim őt, - röhögött Bendő – mert én kétszer is felmentem a szobájába! Szegényke, el volt tévedve, nem tudta sem azt hogy hol van, sem azt hogy ki vagyok, sőt, sokszor azt sem hogy ő kicsoda!
    Erre óriási röhögés következett. Kígyók vagytok! Akartam ordítani nekik, de Deli leintett. Persze, legjobb nem kikezdeni az ilyenekkel, még majd bicskát húznak ki vagy mit tudom én.
    Vali! Drága együgyű Valikám, hát akkor csak nem álmodta az egészet? Istenem, miért kellett nekem idejönni? Jobb az ilyet nem tudni, hisz úgy szeretem azt a két hölgyet mint a testvéreimet!
    Még sokáig folyt ez a döfkölődés, állítólag Arany Szarvasnak az a mániája hogy táncosnő, így került össze Rekedt Egonnal. Mindennek tetejében még fel is lépett, itt, ebben a szalonban, Rezgő Mell név alatt...
    Másnap elkeseredésem ellenére is bementem a városba Arany Szarvas küldetését elintézni. Föld után érdeklődtem, sok föld után...Szerencsémre a második ügynöki irodában megtaláltam épp azt, amit reméltem: kétszáz hektárt, de aminek legjobban megörültem, csak egy félnapnyi járásra volt a falunktól délre. A délnyugati része mocsaras vidékkel volt határos, azon túl egy kis városka, Wahsingtonnak hivták. Én féltem hogy majd idővel a városka belefolyik a mi földünkbe, de az ügynök megnyugtatott, hogy ott, azon a vidéken, nem kell az a város a kutyának sem, de attól függetlenül, az az egész rész mocsaras, vizes, nem tud oda építeni senki sem.
   Odaadtam neki a pénzt, ő nekem a tulajdonsági papírokat. El volt ez is intézve. Deli kíváncsian nézett rám.
-Minek neked annyi föld? – kérdezte végre.
 - Nem nekem kell- , mondtam neki, -Arany Szarvas pénzét költöttem. Ugyanis bármit is hallottál róla tegnap este, Arany Szarvas szíve tényleg aranyból van. A törzsünkre gondolt amikor ezt a pénzt ideadta. Nem csak a törzsek között van meg a vész, de amint tudod, a fehér nép egyre jobban meg jobban terjed szét az országban. Csak idő kérdése mielőtt mi mindannyian ki leszünk tolva innen. Arany Szarvast mindenki „fehér népnek” tartja, nem veszik el a földjét. Ezt a földet nekünk szánta, bármikor szükségünk lesz rá...
   Visszatértünk a szállodába, azzal a tervvel, hogy korán megvacsorázunk, összecsomagoljuk amink van, és hajnalban indulunk haza.
  A társalgóban egy idegen férfi ült, érdeklődéssel nézett irányunkba.
-Ez az úr önöket kereste, - mondta a hivatalnok.
    El nem tudtam képzelni kicsoda az illető. Végignéztem rajta. A bal állán egy nagy kékes-zöld folt éktelenkedett, kabátja egy-két helyen megtépve, szemei beesve. Mint aki nem aludt...
-Harmatgyöngyhöz van szerencsém? – szólalt meg végre igazi úriember-modorral.
-Igen – válaszoltam.
-Fürge Pisztráng a nevem. Arany Szarvas küldött, amikor megtudta hogy a delavárok elrabolták önt. Azzal a szándékkal jöttem a városba, hogy felfogadok néhány pisztolyt kezelő embert mielőtt felkeresem a törzset. Egymagam nem sokra mentem volna velük. Tegnap este sajnos egy kis zűrzavar volt a szalonban. Amint látja...- s az arcára mutatott.
   Hm. Szóval Arany Szarvas tudta. Vajon megmondta-e Latrensnak? Szegény, az most mennyit aggódhat.
-Sajnálom hogy miattam bajba került, - mondtam neki elég hideg hangon. Nem tudom miért, de valahogy megijesztett ez az ember. Nem egészen bíztam meg benne...
Megbeszéltük hogy reggel mindhárman indulunk haza. Talán Deli Bika megvéd tőle ha kitör a kígyó-természet belőle.
   Másnap reggel korán ébredtem. Forgolódtam egy jó ideig, végül is elvesztettem a türelmem az ággyal is, magammal is. Mi van velem? Felkeltem az ágyból és az ablakhoz léptem. Kint még sötét volt. Hirtelen furcsa érzés fogott el. Elkezdett velem feketedni a világ, majd egy erős hányinger fogott el. Alig értem el a széket. S hirtelen, mint a villámcsapás, világosodott meg bennem a tudat...

Azt hiszem itt maradunk még egy napot. Ha már itt vagyok, jó lesz meglátogatni doktor Lukba Kukuccsot....