Gligorics Teréz / Harmatgyöngy /


Aranyvessző története

Végre elkészült a házunk! Ha annak lehet nevezni. Európai viszonylatban nem sokkal több mint egy viskó, de van ajtója, ablaka és főleg falai meg fedélzet mely megvéd bennünket esőtől, hidegtől, állatoktól. Sőt, kíváncsi szemektől is.
Három szoba van benne, úgy döntöttük egyenlőre az egyiket odaadjuk Valinak, egyet Aranyvesszőnek, azaz Aranyszarvasnak, (hozzá kell szokni ehhez a névhez is...) a harmadik szobában, mivel hogy az a legnagyobb, elférünk mi a gyerekekkel.
Az a terv, ha a másik három ház is készen lesz, egyet berendezünk majd valami kezdetleges rendelőnek ahol a tudós törzs-tagok nyugodtan kezelhetik a betegeket. Mivelhogy ez is nagyobb fajta ház lesz, Maris meg Józsi oda beköltözhetnek a kisfiúval. Maris elvállalta a beteggondozást amikor szükség van rá. Cserébe a falu asszonyai készítik majd neki meg családjának a ruházatot, lábbelit. Maris nagyon meg volt elégedve a cserével, ugyanis amilyen gyönyörűen tud hímezni, annyira utál varrni.
Különben is itt a ruházat másképp készül, nem használnak sem tűt sem cérnát. Vékonyra hasogatott bőrdarabokkel öltik össze amit viselnek. Elég szellős télen, de hozzá kell szokni. Nekünk ugyanis van bőven európai holmink, nem akarjuk ezeket a szelíd embereket elidegeníteni magunktól azzal, hogy másképp öltözködünk.

Jaj, már megint letértem a tárgyról, erről okvetlenül le kell szokjak. Kezdek olyan szétzatyált lenni mint drága Valikám...

A másik két ház Valinak meg Aranyszarvasnak lett szánva. Viszont a két hölgy azon tanakszik, hogy ők inkább megosztanának egy házat ketten. A másikat tartsuk meg valamilyen „kulturális központ”-nak, amely egyben iskola is lesz azok részére akik szeretnék a fehér ember nyelvét vagy betűit megtanulni. Nem csak mi voltunk ám kíváncsiak az indiánokra, ők talán még jobban kíváncsiak voltak ránk. Még eddig nem volt alkalmuk közelebbről megnézni a sápadt-arcúakat...

Latrens igen sűrűn pislog felém mostanában, tudom, csak idő kérdése mielőtt előhozza megint a kisfiút. Mit mondhatok rá? Hisz azért egyeztek bele szüleim, sőt a falu, a házépítésbe...Különben meg én magam is szeretnék egy fiút a két kislány után. Érdekes, a legtermészetesebb érzés Kisharangot is magaménak tekinteni, de Aranyfelhő is édes testvérének érzi, szeretgeti, védi.
Valamelyik nap az egyik falubeli kisfiú elvette Kisharang labdáját. Szegény fiú még sosem látott ilyet, nagyon tetszett neki, s kisfiú módjára, megmakacsolta magát, nem akarta visszaadni. Kisharang elkezdett sírni. Aranyfelhő megsimogatta, hogy ne sírj, húgocskám, majd én visszaszerzem neked. Erre odament a kisfiúhoz, pillanatok alatt leteperte s elvette a labdát. Az a kisfiú úgy meg volt rökönyödve, szinte leesett az álla. Itt a faluban lányoknak nem szokás verekedni...Jó mondta Latrens, nagyon fiúnak indult ez a lány...

-------------------------

Édesapám három nyúllal jött haza a vadászatról anyám nagy örömére. Nemcsak a hús nagyon finom, de a bundája jó meleg takaró lesz majd a télen a többivel összevarrva. Örömében rögtön szólt nekünk is, hogy ma este az ő táborukban együnk, hozzuk Marisékat meg a két vendég-hölgyet is. Valikám egyre fintorgatta az orrát, még sosem evett nyulat, kicsit félt tőle. Aranyszarvas viszont, aki maga is jó vadász volt, ugrált örömében, sőt, ajánlkozott segíteni.

Így alkonytájban mindannyian letelepedtünk apám tipije elég, nagyban lángolt a tűz, a nyulak már nyárson kínálgatták magukat, majdnem készen. Még egy félóra, szólt édesanyám.

Apám rágyújtott a pipájára, majd nagyot sóhajtott.

-Hajaj, - kezdte el- semmi sem már a régi. Ezek a fiatalok mindent meg akarnak változtatni.-Mi a bajod?- bökte neki oda anyám.

-Mióta nem jó az a név amit a Nagy Szellem határozott meg? Nagy bűn azt megcserélni! – mondta apám, egyre sandítva Aranyszarvasra.

-Mert én az Aranyvessző nevet nem szerettem! – szólt bele Aranyszarvas.

-Pedig apádnak nagy oka volt ám azt a nevet választani azokból, amit a Nagy Szellem ajánlott neki – kezdte el apám. Én már tudtam, ebből nyelveresztés lesz megint, mert apám nagyon szeretett mesélni, ha volt aki meghallgatja.

-Édesapád, a Nagy Medve, szegény törzstől származott, de derék, becsületes ember volt. Bátor, jóvágású harcos, vadász. Szüleinek büszkesége. Szokás szerint, már születése alkalmával kiválasztották a neki való mátkát, Kőkosár lányát Fehér Szarvast. Édesanyád egy másik törzsben élt, gazdag törzsben. Neki is ki lett szokás szerint választva a jövendőbelije. Itt az volt még akkor a szokás, hogy a fiú családja a kiválasztás alkalmával megadja a vételárát a lányért. Édesanyád választottja kilenc véka kukoricát, három medvebőrt, három őzbőrt meg egy tipit adott érte. Ezzel a jegyesség meg volt pecsételve, nem lehetett változtatni rajta.

Mikor eljött a lakodalom napja, anyád egyszerűen megmakacsolta magát, hogy ő ennek az embernek nem lesz felesége. A vőlegény fenyegette, meg is verte, édesanyád nem mozdult. Nem volt mit tenni, szétment a társaság, akinek kedve volt enni, evett. Leszállt az este. Végre elcsendesedett a falu, csak a kutyák ugatták az arra járó szellemeket.

Másnap reggel a vőlegény eldöntötte, hogy még egyszer megpróbál édesanyáddal beszélni, hátha rá tudja venni a házasságra. Édesanyádat nem találták sehol Sem másnap, sem harmadnap. Két hónapig nem tudták hol van. Egy nap aztán visszajött, édesapáddal, a Nagy Medvével. Mint férj és feleség. Nem volt mit tenni, el kellett a Nagy Szellem döntését fogadni, de a becsületet is meg kellett tartani, úgy a faképnél hagyott vőlegénynek mint nagyszüleidnek. Ezt csak méltó büntetéssel lehetett elérni. A falu vénei döntöttek az ilyesmiben, és amit azok kimondtak, annak úgy kellett lenni. Azt a büntetést szabták meg, hogy mind a kettőjüket ki kell kötni egy karóhoz három napra. A törzslakóknak együtt kell vacsorázni a három nap alatt, de a kikötötteknek nem szabad semmit adni. Vacsora után a dobos ütemére kell mindenkinek táncolni egy fűzfavesszővel a kezében. Ahányszor a dobos megáll, mindenkinek oda kell szaladni a bűnözőkhöz és a vesszővel a lábuk szárára csapni. Aki csal és nem üt elég nagyot, az maga is oda lesz kötve.

Így is volt. A dobost előbb jól leitatták, az minduntalan elaludt a dob mellet. Addig a többiek ütötték apádat meg anyádat. Mire végre kimondták a vének hogy elég volt, szegény anyád már elájult, apád meg imádkozott.

Pár hónap múlva megszülettél te. Apád az Aranyvessző nevet választotta neked. Emlékszem ott voltam én is. Mikor megkérdezték tőle hogy mondja meg őszintén a Nagy Szellemnek miért gondolja hogy ez megfelelő név, azt mondta, azért, mert eszébe juttatja milyen árat fizetett édesanyádért meg érted, és százszor is újravállalná a vesszőütéseket értetek. A Vének egyből jóváhagyták nevedet. S most te megcserélted, édesapád meg a Nagy Szellem ellenére...Mondom én, visszaverik azokat a vesszőcsapásokat neked az örökös vadásztéren...

Aranyszarvas elég sáppatt lett, de nem hiszem hogy olyan nagy lett volna a hite hogy higgyen benne. Mindenesetre elég csendben fogyasztotta el a nyulat. Vacsora után, mielőtt elmentünk, odament apámhoz.

-Miért nem mondtad el ezt előbb? – kérdezte.

-Mert az asszony nem hagyott szóhoz jutni, - felelte apám.

Erre sok minden történt egyszerre: Latrens elkezdett nevetni, mire a már alvó Csillagszövő ijedten ült fel, Aranyszarvas igyekezett elfojtani a benne egyre jobban gerjedő röhögést, Vali úgy nézett mindenkire mint akinek fogalma sem volt hol van vagy mit keres itt, édesanyám meg felkapta az egyik fából készült kavaró eszközt és apámhoz vágta. Apám meg elhallgatott. Mert hiába van meg az a törvény hogy a törzsnél a férfi az úr a házban, úr csak akkor lehet, ha a felesége megengedi...

Következő rész: Latrens megjavítása

Írtam Én