Gligorics Teréz ( Harmatgyöngy)


Hm... a „házépítés” dicsőségét!


Hm...
Milyen szépen magára öltötte Latrens a „házépítés” dicsőségét! Még hogy a tanács, meg hogy „ő” győzte meg édesapámat. Diplomata módon! Na persze, hadd higgye, én tudom nem úgy volt...

Ugyanis az első reggelen, amint észrevettem hogy apám kiült a tipi elé pipájával, ami azt jelentette, hogy anyám kidobta amíg rendet csinál bent, rábíztam Aranyfelhőt az apjára, és átmentem anyámhoz.

Apám rám szólt, hogy amíg anyám ki nem jön onnan be ne menjek, mert igen gyorsan járnak a kezei, de én nem hallgattam rá. Megsimogattam őszülő halántékát, ami a mi nyelvünkön annyit jelent, hogy tisztelet a korodnak, de nekem is van eszem, és beléptem anyám otthonába. Milyen nagyon régen nem voltam már itt...Széjjelnéztem, nem sok minden változott amióta elmentem, habár új szőnyeg volt a falra akasztva meg a pokrócra sem emlékeztem, ez valami nagyon szép mintás, mintha alkonyt ábrázolna. Egy valami volt csak furcsa, az egyenes-hátú szék az egyik sarokban. Tudtommal a faluban senkinek sem volt széke soha, földön ülő nép vagyunk mi. A kérdés szemeimben lehetett, mert anyám a székre intett:

-A hátam...apád csináltatta egyszer amikor nem tudtam a földről felállni...

Megértően bólintottam.

-Anyám, - kezdtem el,- mit gondolsz Aranyfelhőről?

-Mi az hogy mit gondolok? Unokám, nem? Sogainisi! - Akár csak téged látnálak mikor ilyen idős voltál. De a természete...Nem tudom kinek a fajtája. Apád már kétszer leszedte a fáról, akár a vadmacska, úgy mászik.

-Apám mit mondott rá? –

-Nem sokat. Lány. Ismered apádat. Fiú. Az kell nekik. Vadászok, harcosok...A lányokkal már nem igen törődnek az öregek, gyerekem. Az asszony megöregszik, csak teher mindenkinek. Aztán ha az embere meghal, neki is meg kell halnia. Szomorú sors...

-Hát pedig édesanyám, - vágtam közbe, talán egy kicsit túl gyorsan is, - lány van. Ez lett. Kár hogy nem lesz több, érjük be ennyivel...

-Mi az hogy nem lesz több? – háborodott fel anyám.- Talán a Nagy Szellemmel beszéltél?

-Nem beszéltem én senkivel, anyám. Én régen elmentem hazulról, és bármennyire is vágytam vissza, most, hogy itt vagyok, nagyon furcsa minden. Anyám, én így, ahogy ezek, nem tudok...Szóval csak azt akarom mondani, hogy így, mindenki szeme láttára, nem lesz több, se fiú, se lány...

Anyám rám nézett, előbb nem értette mit akarok mondani, nálunk nem szokás ilyen nyíltan beszélni dolgokról. Majd lassan, lassan megváltozott az arca.

-Szóval ez a baj!- mondta. Talán csak nem akarsz máris elmenni megint?

-Nem, dehogy akarok, anyám, - nyugtattam meg, - olyan jó itthon...De valahogy meg kellene oldani...-

-Meg, de hogyan?

-Talán ha apám beleegyezne valami kis viskót felépíteni, nem baj milyen kicsi, csak ajtója legyen...- mondtam elpirulva.

-De lányom, itt mindenki így él mint mi!

-Tudom, anyám, tudom..., hagytam a válasz lebegni...

Anyám egy percre mélyen elgondolkozott. Majd kiment. Majd bejött. Majd megint kiment. Láttam rajta, apámmal akar beszélni, de nem merte megzavarni, mert apám elszunyókált pipázás közben. Végül is csak nem tudott tovább várni, kikapott egy parazsat a tűzből és odadobta apám mellé a fűre. Pillanatok alatt kezdett a száraz fű füstölögni.

-Jaj, mit csinálsz te, leégeted a falut! – kezdett el anyám jajolni, kiabálni, fejét rázni. Szegény apám úgy pattant fel mint akit darázs csípett meg. Nézegetett hol a pipáját, hol a füstölgő füvet.

-Ejnye, ejnye! – mondogatta taposva ki a tüzet, - ejnye, ejnye! S elmondta még egy párszor.

Anyám is úgy gondolta hogy addig kell ütni a vasat is míg meleg.

-Jaj, te! - mondta Folyton Beszélő, hát még leégeted a falut! Hát képzeld el ha az a drága kislány aludt volna bent! Vagy a lányod! Jajjaj, hát felgyújtod őket!

S anyámat, ha egyszer beindul, nehéz leállítani. Apám végül is betelt vele.

-Jól van no! Elég, asszony! Nem lesznek felgyújtva, majd én teszek arról!

-Mit tehetsz te arról? – tromfolt anyám – az egész falu bőr meg pokróc, ég mint a máglya! –

-De ahol ők laknak, az nem fog égni! Építek nekik igazi házat, olyat mint a sápadtbőrűeknek! – kiabált vissza apám.

-Te építesz? Hisz azt sem tudod hogy kell! Meg amúgy is, én nem egyezek bele! – Torkolta le ismét anyám.

-Te nem egyezel bele??? - dobta le a pipáját apám, - te nem egyezel bele? Hát én mondom neked, asszony, csak azért is, a jövő héten Házban lakik a lányod! Ha tetszik ha nem! – s mérgesen elindult az erdő felé.

Anyám szegény, bement a sátorba. Én utána.

-Lányom, látod, így kell bánni velük, - mondta s a legszebb mosolyával magához ölelt.

-Így már lesz fiú? – kérdezte ravaszul. Nem tehettem egyebet, visszaöltem.

-Lesz, - mondtam. Lesz, anyám...

Amint elindultam kifelé, még utánam szólt:

-Okos asszony vagy te, lányom...

Aznap este nagy mulatság volt, bemutatkozás, ismerkedés, tánc...Amint már Latrens leírta. Csak egy valamit javítanék ki: azok nem fűszoknyák voltak, hanem toll szoknyák. Csak azért jegyzem meg, mert aznap este esett az eső. Talán mindannyian tudjuk mi történik a tollal ha vizes lesz.....

Majd Latrens mondja tovább. És talán a rokonok is. Valikám, Aranyvessző, esetleg Riadt Őz. Józsit nem hiszem, ő jelenleg mennyországban van és arra kéri a Nagy Szellemet hogy ezek a lányok sose vegyék át a sáppadt-arcú szokásokat...

folyt. köv.