Gligorics Teréz Harmatgyöngy...,

Míg Latrens veregeti a vállát...,



Míg Latrens nagyban veregette saját vállát a jól sikerült kártyajátékért, én magamban igen jót mosolyogtam, kuncogtam. Még az a parázna dal sem vette el a kedvem amit szegény Aranyfelhőcskének megtanított a pimasza, habár magamban eldöntöttem, ezért még meglakol, ahogy visszajön a józan eszem.

Ugyanis nekem van egy óriási titkom: a póker. A mindenem az a kártyajáték, habár tudom, civilizált társaságban nem illik játszani, nőknek meg főleg nem. De nem tehetek róla. Imádom.

Amikor először utaztam az európai államokba, talán 12-13 éves voltam. Egyedül utaztam egy dadával, anyám egyik hű szolgájával, Széltől Védővel. Bizalmasa volt az egész családja édesanyámnak generációkon keresztül. Egy baj volt csak: Széltől Védő szeretett inni... A másik baj az volt, hogy nekem nem tudott nemet mondani.

Harmadnapja lehettünk a hajón, amikor nagy vihar támadt. Szerintem a hajó nem volt veszélyben, de a kapitány biztonságból mindenkit a hajó fenekére rendelt, nehogy még a szél vagy eső lesöpörjön valakit a fedélzetről.

Egy ideig nézelődtünk a tarka-barka nép között, szegénye-gazdagja egybeolvadt, előbb csak félve kerülgették egymást, majd lassan-lassan, szintén félve, kezdtek szólni is egymáshoz.

Hogy valamennyire lenyugtassák a népet, a kapitány kinyittatott egynéhány üveg whyskit, rumot, bort. Óriási sikerrel, mert negyedóra múlva mindenkinek megeredt a nyelve. Széltől Védőnek is. Nem emlékszem pontosan miről szólt a vita, de kézzel-lábbal magyarázgatott valamit egy középkorú eléggé kifestett hölgynek, a hölgy meg vissza, de egy idő után kiegyezhettek, mert koccantottak a pohárral.

Engem a kíváncsiság az egyik sarokba húzott. Ott, ugyanis négy nő meg két férfi ült egy asztalnál, komoran, szó nélkül. Gondoltam, biztosan haragszanak egymásra valamiért azért hallgatnak. A nőkön furcsa öltözék volt, elsősorban is az ingük eleje egészen mélyen volt kivágva, már olyan gyerekésszel is tudtam, ez nem jó erkölcsre vall. Az egyik nőből akár kettő is lehetett volna olyan kövért volt, a szoknyája fel volt húzva egészen a térdére és alóla valami hálószerű harisnya kandikált ki, azon fekete harisnyakötő, s abban egy egész csomó pénz volt beledugva. A szájába valami szivarféle, de mégsem az lehetett, mert sokkal vékonyabb volt mint amit az apám szokott szívni. A férfiak elég rendesen voltak felöltözve, habár mind a kettőre ráfért volna a szappanos víz.

Az egyik férfi mondott valamit, mire egyenként mindannyian letették ami a kezükben volt az asztalra, (később megtanultam, ez kártya volt) kivéve a kövér nőt. Az ő arcán valami kéjes mosoly virágzott ki, de ezt szó szerint mondom! És hetykén kiterítette az asztalra a kártyáját mondva, négy ász... Erre mindenki mérgesen csapott az asztalra s az egyik nő, akit Nagy Bertának hívtak felállt az asztaltól és távozás közben szólt vissza:

-Ennek a Kéttonás Teszi-nek nem lehet hinni, már Losz Vágesz-ban is kidobták, csalásért...

A Kéttonásnak sem kellett több, felborította maga előtt az asztalt és teljes súlyával borult rá Nagy Bertára folyton azt kiabálva, kiürítem az inged elejét. Én nem tudtam mit jelent az, de a nagyok tudták szerintem, mert az egyik férfi kézen fogott és elvezetett onnan. Később megtudtam a nevét is, Húros Ferkónak hívták, magyar származású volt.

A Kapitány gyorsan-frissen rendet csináltatott a hajón, a Medve meg a társai egymásután ültették le a verekedőket, némelyiket szépszerével, némelyiket nem olyan nagyon szépen, jobban mondva „elaltatták” őket, nekem legalább is ezt mondta Húros úr. Csak a Mára Harival volt meg a bajuk, mert az kést rántott és azzal fenyegetődzött hogy a Húros urat húrtalanítani fogja ha valaki hozzá mer nyúlni, mire a Húros úr ott mindenki szeme láttára benyúlt a nőnek az inge elejébe és kirántotta a bennevalót. Sajnos nem csak hozzánőtt dolgok voltak ott, mert egy csomó pénz, sőt, két színes kártya is kipottyant onnan, mire Kéttonás Teszi őrá telepítette nem kismértékű fenekét...

Húros úrral mi eddig már a fedélzeten voltunk, ahol szerencsére odáig elállt a vihar.

Húros úr kérdezgetett ezt is, azt is, s megtudva hogy tisztességes lány vagyok, rögtön a dadámat akarta megkeresni. Bennem odáig viszont nagyon nagy lángra gyúlt a szabadság-érzet, és egyszerűen azt mondtam neki: nem mondom meg, ki a dadám. Legalább is nem addig, amíg meg nem tanít úgy kártyázni ahogy ők kártyáztak.

Mit volt mit nem tennie, elővette a kártyát és kezdte magyarázni az ászokat, királyokat, mit kell megtartani, mikor kell hívni, mikor kell bedobni a kártyát. Másfél óra múlva komolyan játszottam vele. Két és fél óra múlva megnyertem tőle az első pártit. Másnap este Káttonás Teszitől nyertem 70 fontot, mire fenyegetően nézett rám, amíg Mára Hari ki nem nyitotta neki a bicskát csak úgy, figyelmeztetésnek...

Így múlt el az egész hajóút. Széltől Védőt leitatta Húros úr minden este, én meg kártyáztam, velük. Később megtudtam, Húrós úr volt a „főnök”, a nők meg „úrilányok” akik „szalont” alapítani mentek Európába... Mindegy volt még akkor is, amikor végre megértettem tulajdonképpen kik, mik. Odáig már majdnem 600 fontot összenyertem. Nem mertem megmondani Széltől Védőnek, tudom, legalábbis nyársra húzott volna...

Egész a tavalyig karácsonyig őrizgettem azt a pénzt. Akkor végre elköltöttem. Abból vettem meg Latrensnak a verseskötetet.....

Azóta nem játszottam. S ma este...,ma este nagyon közel voltam hozzá, hogy odaüljek közéjük pókerozni, de tudom, nem illik egy nőnek...,Először életemben irigyelni tudtam egy Kéttonás Teszát....