Gligorics Teréz ( Gyöngyi )

Nehéz elhinni,


….,hogy teljes két évet éltünk a kikötőben. Olyan mintha tegnap ismertem volna meg Latrenst, s lám, Aranyfelhőnk már gügyög, totyog, olyan akárcsak egy kis vénasszony. Minden lében kanál. Csillagszövő meg, bár fiatalabb mint Aranyfelhő, már majdnem fél fejjel nagyobb mint a mi kislányunk. Nagy ember lesz, akár csak az apja. Annak örülök legjobban, hogy nagyon jól megvannak a gyerekek egymással, ami nagyon fontos lesz a hosszú hajó úton. Latrens imádja a kislányát, de már célozgatott, hogy egy ilyen kisfiút mint Csillagszövő ő is elvállalna s elnevezné Fergetegnek, mire jól összeszidtam, hova gondol, elég egy Szellő egy házban, nem kell fergeteg a tetejében. Nem mertem neki mondani, hogy úgy lehet hamarább teljesedik kívánsága mint gondolná. Ugyanis már pár reggel nagyon gyanús undorom van...,Mindegy, lesz orvos a hajón, valami Dr. Scheister, és habár nem specialista, tudni fogja ő mit kell tenni.

Végre elérkezett a várva várt nap amikor hajóra szállhatunk. Az utolsó percig féltem hogy megint közbejön valami, mint már oly sokszor azelőtt, de amikor végre megmozdult a hajó, megnyugodtam. Mindenki integetett a partról, rengeteg ismerősünk kikísért, még a Döngesd Meg kisbíró is ott volt. Gyanúsan kék-zöld volt a bőr jobb szeme körül, gondoltam ezt nyilván a felesége vitte haza a Hat Csöcsűből.

Fent maradtunk a fedélzeten amíg eltűntek a partok a láthatáron, de csak azért, hogy biztosak legyünk: tényleg úton vagyunk.

Kicsomagoltam gyorsan ami kelleni fog az első estére, éjszakára, gondoltam holnap, kipihenve jobb kedvel fogok majd hozzá a többihez. Bosszúságomra, elfeledtem szappant hozni. Eszembe jutott hogy egy fedélzettel lejjebb láttam egy kis üzletet, gondoltam ott biztosan találok szappant is. Amint kiléptem a kabinból, épp függesztették fel a házi szabályokat:

Az utasokkal tudattatik:

aki kutyát szarattatik,

s a színhelyén hagyattatik,

a nyelvével nyalattatik,

s vele addig falattatik,

amíg meg nem okádtatik,

s utána vízbe dobatik

kutyájával együtt.

Meg kellett mosolyognom az ötletességet, bárki is állította össze ezt a feliratot. De látva a sok öl kutyát felszálláskor, magamban megköszöntem neki, bárki is volt, ugyanis nem szeretnék épp ilyen kutya...,izén elcsúszni este sötétben.

Este nagy megtisztelés ért bennünket, a kapitány asztalához lettünk rendelve vacsorára. Állítólag mindenki irigyli azt az asztal és mindenki arra törekszik hogy minél több vacsorát ott fogyasszon el. Bár ez nem luxus hajó, elég rendes szalonja van, még egy-két kártyaasztal is található azok részére, akik nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel.

Vacsora után a kapitány bejelentette, hogy egy kis meglepetése van részünkre. Mindannyiunknak felcsillant a szeme erre, még Marisé is, pedig ő szegény eléggé szomorkodik azon, hogy neki egyedül kellett a vacsorához leülni, mert Józsi, mint főszakács, természetesen dolgozik. Különben is, egy szakács nem ülhet a kapitány asztalához.

Furcsa zaj hallatszott a bejárat körül. Majd furcsa, ismerős beszéd. Magyar beszéd. Erre már én is felkaptam a fejem, mert habár sok nemzetnek vagyok gyereke, a Magyar mindig erősen dobog bennem. Cigányok voltak. Istenáldotta, igazi magyar cigányok, népi öltözetben, de amiért leginkább összecsókoltam volna őket, mindegyiknél hangszer volt. Hegedű, furulya, nagybőgő, még cimbalom is kuporgott egy különösen ráncos-képű öregember hátán. Minden teketória nélkül felállították hangszereiket egy sarokban és rázendítettek a legvidámabb, leg-talp alá valóbb dalokra. Az egyiket meg is jegyeztem, olyan nagyon huncut volt:

Szomorú a férfi sorsa:

mikor csinos, s fiatal,

mit számít az ócska kocsi,

kocsikázni ki akar?

Később ha pocakot ereszt,

jobb kocsi kell. Csalétek.

S ha stoppol egy húla-húla,

nem megállni de vétek!

Vénkorában sportkocsit vesz.

Hál Istennek, van mivel,

ketten kacsingatnak felé,

hát van kivel, de nincs mivel.

Olyan óriási vigadalom támadt ott a szalonban, hogy habár csak tizenöten voltunk, de ötvennek tűntünk mindannyian. Folyt a bor, lángolt a jókedv, régen éreztem magam ilyen jól. Kilenc óra tájban Maris összeszedte a gyerekeket, intett hogy maradjunk csak, majd ő. Én megvallom, örömmel maradtam. Latrens is. Összebújva daloltunk, táncoltunk, vigadtunk.

Majd csak valamikor éjféltájban mentünk le a kabinunkba. Aranyfelhő édesen aludt a kiságyában, gondolom élvezte a víz ringatását.

Én nem tudtam elaludni, kiléptem a fedélzetre, gondoltam majd a friss levegő segít. Valahol messze, nagyon messze lehullott egy csillag. Nem vagyok babonás, de hirtelen egy imát mondtam el magamban.

Ó, Istenem, suttogtam a némaságba, ne érjen bennünket már több tragédia.

Másnap Latrens választ kapott a füst üzenetére.

Öcsédnek fia született. A Te tiszteletedre, Fergeteg a neve.

Erre úgy elkezdtem nevetni, hogy belefájdult az oldalam. Na, gondoltam, Szellőcském, ha igaz hogy az Indiánok a tulajdonsága után nevezik el gyerekeiket, te meg a lányod elvesztettétek a bajnokságot.


folyt . köv.