Gligorics Teréz ( Gyöngyi )



Nagyon kínos volt ez a helyzet.



A herceg és Zarver, én már csak így nevezem őket, ahogy megszoktam, újra felzavarták nyugodt, boldog életünket. Mert hogy nagyon boldogok voltunk, azt biztos tudom. Mindannyian. Még Maris is, pedig őt nagyon bántja a lelkiismeret, a bűntudat, a lánykori terhessége miatt. Hiába ment el meggyónni, talán az isten megbocsájtotta neki, de ő magának soha.

Fogalmam sem volt hogy mit kezdünk a váratlan látogatókkal. Ha rájön a rendőrség hogy segítjük őket, mi kerülünk bajba. Elvégre hazaárulók is…Tulajdonképpen most sem tudjuk honnan jöttek, honnan származtak. Még az igazi nevüket sem. Egyedül abban bízok, hogy Suhanó meg Józsi tudják hogy kell a papírokat elintézni hogy ne legyen baj belőle…Furcsán is éreztem magam, elvégre egykét jó barátok voltak, sőt, félig-meddig szerelmes is voltam a hercegbe…Maris meg fülig, sőt, Viki is…S most jön a karácsony. Nekünk itt meg lesz minden amit szem-száj kíván, ők meg valahol egy hajó mélyén éheznek, fáznak…Eldöntöttem, hogy akár Latrens tudta nélkül is, de küldök át nekik valami ennivalót, takarókat…

Közben nagyban folytak a karácsonyi készülődések. A sok zűrzavarban nem fog sikerülni a családi portré, pedig gyönyörű ajándék lett volna drága férjemnek. De talán megérti hogy a körülmények miatt nem úgy sikerült ahogy terveztük. Azt hiszem mindenkinek elment egy kicsit a kedve a nagy ünneplésektől.

Délután otthagytam Aranyfelhőt Marisnak és bementem a városba remélve, hogy csak találok valami szép ajándékot. Valamit, aminek megörül az a szeleburdi Szellőm. Óriási szerencsém volt. Egy mellékutcában, jól eldugva a járókelül szeme elől, alig láthatóan egy tábla: Ha Öreg, Itt Van…könyvkereskedő. Hát a tábla nem hazudott. Nem nagy üzlet volt, de a polcok ragyásig voltak régi könyvekkel halmozva! Egy egész kincstár számomra. Legszívesebben beköltöztem volna oda egy hétre, hogy minden könyvet érezhessek kezeim között. Sajnos nagyon kevés időm volt…Szerencsére a könyvek kiadás és téma szerint voltak szortírozva. Én egyenesen a régi verseskötetek között kezdtem nézelődni. Szerencsém volt. Sheaksipusz Irusz eredeti kiadásban…Megnéztem az árát. Egy vagyon…De tudtam, Latrensnek nagyon sokat jelentene, a kedvenc költője. Becsomagoltattam gyorsan a segéddel, mielőtt meggondolom magam.

Hazafelé a főutcán mentem, nézelődve a kirakatok között, amikor megláttam a Megvarrjuk Ha Van Miből nevű üzletre. Gyorsan betértem még oda, befizettem Marisnak egy ruhavarrást, szegény még mindig az én használt holmimat viseli…Majd ő kiválassza milyet akar. Ez lesz neki az ajándék. Utána még kerestem Józsinak egy szép cserép pipát, az övé eltört amikor a görényt üldöztük. Jót mosolyogtam visszagondolva. Még hogy Maris azt hitte Latrens engem akar agyoncsapni a téglával!

Így felpakolva elindultam végre haza. Fáradt voltam. Az utolsó pár nap eseményei nagyon levettek a lábamról.

Amint végre befordultam az utcánkba, egy lármás tömegre akadtam. Kiabálás, káromkodás, lökdölödzés. Erőt fogott rajtam a kíváncsiság, közelebb tolakodtam a nagy tömegben. Két nő…Az egyik olyan harmincvalahány lehetett, elég csínosan volt öltözve, bár látszott rajta, nem úrinő. A másik egy parasztasszony -féle, negyven, negyvenötnek véltem. Itt is, ott is eléggé kitömve, feszült rajta a blúza is meg a köténye is. Püfölték egymást, a tömeg meg röhögve unszolta őket. Nagy nehezen, kisütöttem az okát e tyúkháborúnak: A kövér nő férje már évek óta csalta az asszonyt, de az sehogyan sem tudta bebizonyítani. Ma reggelig. A férje, azzal a kifogással hogy a szomszéd tehene ellett, ott volt segítkezni, csak hajnalban jött haza, dög fáradtan. Amint levetkőzött, ágyba készülődve, felébredt a felesége. Jó asszony lévén, felkelt, hogy majd ad neki valami vacsorát, reggelit, amit. Szegény ember dolgozott egész éjjel…A férj, megnyugodva hogy megúszta, mászott volna az ágyba, hálóköntös, alsónemű nélkül. Csakhogy mielőbb megszabaduljon az asszonytól. Minél kevesebb kérdés, annál kisebb az esély arra, hogy elszólja magát. Majdnem megúszta. A felesége visszapillantott az ajtóból, amikor meglátta hogy valami megcsillant a …mondjuk beragadva a hátsó részébe. Odalépett a nő és kihúzta azt a csillogót. Egy nyaklánc volt. A sógornőjének a nyaklánca. Ismerte, hisz ő adta neki két éve névnapjára…A férj valószínűleg ráült öltözködés közben…Hát ezért verekedtek.

Nem is maradtam ott tovább. Olyan őrült nevetés fogott el, hogy össze kellett szorítani magam, másképp vizesen értem volna haza…

Még akkor is nevettem, amikor beléptem az ajtón. Együtt volt a család, Latrens, Maris, Józsi, a gyerekek, még Viki is ott volt, Suhanó valószínűleg a papírokat intézte. Jól mondják, a jókedv ragadós. Percek alatt felvidult mindenki, s amikor elmondtam nekik mit láttam, a jókedv határtalan volt. Talán ez volt a legszebb ajándék amit adhattunk egymásnak, ez a nevetés, ez a jókedv. S gyorsan egy röpke imát mondtam el magamban. Jaj, Istenem, csak ne a vesztünket érezzük….

Folyt. köv.