Gligorics Teréz / Gyöngyi- Maris /


Féltégla...,


na végre…,hadd jelentkezzek én is, ennyi idő után. Este gondótam vóna, hogy mégegysző köszön palóba irok Liliom hercegnőve, de asz mondják a sorsnak jó humora van, hát akkó nevessünk rajta. Mondom én.

Igy megtisztákodva, tele hassa nem is olyan nagyon rossz a helyzet, pláne hogy Józsim ijjen komolyan fogja fel a dógokat. Még majd tisztességes asszony lesz belüllem. Nem mintha magamnak nem az lennék igyis, de a világ előtt nem. Csak ne hittem vóna ojjan szivve-lélekke a hercegnek...No, ezen mán ugyan nem érdemes sirni, én túlteszem magam rajta, a gyerekemnek meg lesz becsületes, szerető édesapja, más meg nem fontos.

Hát amikó Latrens hazajött a jó hirre hogy „kőtözünk”, előbb aszittem csak ők, de hirtelen rájöttem ám hogy de mi is! Bár egy kicsit kételkettem benne, mer mijjen ház lehet az amit a Hatcsöcsűbe tanál az ember, nem igaz? De aztán gondótam hogy azé kettő a hatbú tán jó ember oszt hát nem terel rossz irányba. S nem is. Gyönyörű házat tanát Szellő úr, Gyöngyi egész fel volt villanyozva, igaz, csak az ágyba, mert még nem igen megy neki a járás. Nem baj, mire én nem tudok menni, ő majd igen...

Vacsora után Józsi meg Latrens eldöntötték hogy kimennek az udvarra egyet sétáni. Gondótam is magamba, sétáni ám az avast, mer hát hogy mind a kettő alaposan bebabozott, méghozzá spanyolosan főtt babot, rizsáva, jó sok halopiňo paprikáva fűszerezve. Erre a paprikára mondták azt, hogy harmadnap is kiabál. Gyöngyi elszunnyatt, én meg a babaholmit rakosgattam össze amit Gyöngyi meg a háziasszonyunk kapart össze a születendő kisbabának. Eszembe jutott az a rengeteg babaruha amit még Zarver grófnővel vásároltunk össze. Mind odaveszett...

Észre sem vettem mennyi idő telt el efféle révedezésben, csak Gyöngyi hangja húzott ki belőle.

-Maris, hol vannak az emberek? Már egész sötét van kint.

Felnéztem, hát csakugyan már jól szétterűt a szürkeség.

-Még nem gyüttek be, szóltam oda neki, kimenjek, megkeressem őket?

-Nem, nem!- felelt Gyöngyi, - azt hiszem felerőltetem magam az ágyról egy kicsit, a mozgás biztosan jót tesz.

Elég nehezen, de csak felvonszolta magát, és lassú megfontolt léptekkel elindult az ajtó felé.

-Latrens biztosan örülni fog ah fent lát végre, - mosolygott vissza.

Én meg úgy gondoltam, ha már felkel, akkor kihasználom az időt, elrakodok egy kicsit a szobájába, összeszedem a mosnivalót, tisztába teszem Aranyfelhőt.

Jó idő eltelt mire mindezzel kész lettem. Ezek még mindig nem jöttek be? Tűnődtem el, valami rosszat sejtve.

Benéztem Aranyfelhőre, édesen aludt kiságyában, egyik picurka ujja a szájába feledve.

Majd kiléptem a tornácra. Alig lehetett már látni, de a házból kisandító lámpafények eléggé megvilágították amit láttam....

A teraszról nézve a szálloda jobb szárnya látszott leginkább, de valahogy olyan szempontból, hogy a „sarkon” túl is látni lehetett. A fal egyik oldalán, jobban mondva a falhoz támaszkodva, Gyöngyi. A fal másik oldalán, egy téglával a kezében, Latrens. Bennem meghűlt a vér...,Szent Isten, gondoltam magamban, Latrens megelégelte az örökös szelelésért járó szekálást! Gyöngyi már majdnem a sarokhoz ért...,Latrens neszét hallva magosabbra emelte a téglát...,Gyöngyi már csak egy lépésre volt onnan...,A tégla még magosabbra emelődött, a kéz csapásra készen...

-Jesszusom! - tört fel belőlem végre a kiáltás.

Erre három dolog történt: Gyöngyi elkezdett hangosan nevetni, Latrens a földhöz vágta a téglát, s valahonnan a sötétből Józsi kiabált: Pont most kell neke izélni itt, Maris?

Na, ennyi nekem elég vót, ekeztem sírni.

-Izéni? Hát nem láttam hogy agyon akarta ütni Liliomot?

Erre aztán mind a hárman elkezdtek nevetni, ész nélkül nevetni, mintha ezzel akartak volna feloldani minden keserűséget...

-Agyoncsapni? Liliomot? – nyíltak nagyra Latrens szemei, - Isten őrizz! Na, ez jó? Hallod, Józsi? Hallod Gyöngyi?

Erre már olyan erősen nevetett, hogy kicsordultak a könnyei.

Jaj, Maris, te szamár, dehogy is akart agyonütni!

-De, de hát akkó a tégla? – mutattam a földön fekvő bizonyítékra.

-Görény, kedvesem, görény! - méltatlankodott Latrens. – Egy görény nyavalyog itt már egész este. Józsi vette észre. Én meg mindjárt arra gondoltam, ha ez itt szerelmében leengedi magát, hetekig nem mehetek be a lakásba mert a ruhámba issza magát a szag. De még csak nem is ez a legrosszabb, hanem kilenc szent sem győzne meg benneteket arról, hogy NEM ÉN VOLTAM! Azért kellett a tégla. Gondoltam, azzal elriasztom innen, vagy ha mázlim van, agyonütöm vele.

-Láttalak, - szólt közbe Gyöngyi, - láttalak a teraszról. Én meg arra gondoltam, ha szép lassan odalopakodok, téged is haptákba tudlak ijeszteni. Aztán nézzük, túl tudod-e a görényt lőni...

Erre Gyöngyi olyan hahotába kezdett, hogy legszívesebben nyakon öntöttem volna egy vödör vízzel. Még majd felszaggatja a sebeit, és kezdhetjük elölről a gyógyulást. De nem volt lelkem összeszidni úgy istenigazából, de szerintem nem is tudtam volna, mert rajtam a nevetés másképp jött ki. Mint egykor Zarveron...,Azt hiszem, jó lesz megkérdezni Latrensot, van-e még Nem-Pisilandusz gyógyfüve....

Hja, kérem, keserű világ az, amelyben még a poéták is féltéglához folyamodnak segítségért....

folyt. köv.