Gligorics Teréz / Liliom- Harmatgyöngy /

Egy pillanatra azt hittem...,



Egy pillanatra azt hittem, ez is csak lázálom.
Egy Maris-álom. De tudtam, ez már nem az, hisz nincs is lázam...,Ha lett volna annyi erőm, kiugrottam volna az ágyból örömömben. Az én Marisom! Az én kis szeleburdi, gyereklány Marisom, megtépve, fáradtan, terhesen, az én ágyam mellet, az én gyerekem mellett. És Józsi, nem sokkal jobb állapotban.

Latrens azonnal intézkedni kezdett, hozatott be enni, innivalót, saját kezűleg terítette meg az asztalt. Marisom egyre segédkezett volna, de Latrens elhárította, hogyha magára nem is gondol, gondoljon arra a csöppségre amely ott szunyókált rongyai alatt. Maris sírva fakadt ennyi jóságra, láttam, Józsi is meghatódott, Latrens pedig gyanúsan elfordult. Azt hiszem, bármennyire is tagadná, éppoly nagyon örül nekik mint én.

Szerencsére volt üres szoba, így el tudtuk helyezni őket egy kényelmes, teraszos helységbe, ahol nyugodtan lefürödhetnek, tisztát ölthetnek. Maris erre nagyon zavarba jött valahogy.

Maris, kérdeztem tőle, ész bekapva hirtelen, hol a poggyászotok?

Nincsen, felelte szemlesütve Maris, de hosszú mese, majd, elmondom...

Latrens gyorsabban reagált erre mint én, azt hiszem ő már sejtette a dolgot.

Gyöngyi, szólalt meg, melyik fiókból adhatok Marisnak?

Szerencsére nincs szükségem egy ideig a bő ruhákra...,A szekrényre mutattam:

Ott, Latrens...,Ami ott van, mind az övé...

Amíg Maris a szekrény előtt sürgölődött, Latrens az ő garderobja között válogatott. Láttam, Józsi nagyon szégyenli a dolgot, de egyenlőre nem volt más kiút, Latrens-gunyában tölti el az első pár napját velünk.

Erre ők visszavonultak a szobájukba, Latrens meg vacsora irányában érdeklődött és szólt a személyzetnek hogy kettővel többen leszünk ma este.

Egy jó óra múlva ismét szobánkba lépett Maris meg Józsi, teljesen kicserélve. Még valami régi, ismerős huncutság is ragyogott Maris szemeiben, habár a rózsák hiányoztak sápadt arcáról...

Elég csendes volt mindenki a vacsora alatt, talán azért mert éhesek voltunk, nem tudom. De idővel a piros bor, a gyertya pislákoló fénye csak bátorságot öntött az akadozó nyelvekbe...Én törtem meg először a csendet.

-Maris, - mondtam erélyesen, úgy, mint valaha régen, amikor még egy kis cselédlány volt ez a Madonna-kinézésű asszony..., - Most idd ezt meg, és aztán ki vele! De az egészet, ha egy szót is elhallgatsz belőle, felpofozlak!

Maris elmosolyodott ezekre a számára nagyon is ismerős szavakra, de szétfogadott. Egy férfinak is becsületére válna amilyen bátran felhajtotta a pohár vörös bort, sőt, egy szempillája sem rezdült meg tőle.

-Nem is tudom hol kezdjem...-szólalt meg. –Talán legjobb lesz minél hirtelenebb, - mosolyodott el megint. Ez egy régi mondása neki, valaha olyasmit kellett csinálnia amit nem szeret, azt vette sorba előbb, hogy minél „hirtelenebb” túl essen rajta.

-Amint tudod, Gyöngyi, - kezdte a tegezést, de nem bántam, így van rendjén.. – Édesanyám özvegyasszony, nincs neki rajtam kívül senkije. Bármennyire is szerettem volna Veled menni, visszahúzott a lelkiismeret, hozzá. Amikor Valeyrac Herceg meg Zarver Grófnő felajánlották segítségüket, megváltásképpen fogadtuk Józsival. Valahogy úgy, hogy a kecske is jóllakik, meg a káposzta is megmarad. Már úgy értve, hogy pénzünk is lesz, meg anyót is el tudjuk gondozni. Pár hétig jó is volt minden, amíg nem jöttek érte, a Hercegért...,Ő ugyanis azt állította, hogy ő a trónörökös...,amíg az Igazi trónörökös nem jelentkezett...,Azt mondták a Hercegnek, ezért gillotin jár...,Zarver Grófnő másnap útra kelt, nem volt már ott keresnivalója több. Később kiderült, hogy Valeryrac „herceg” Zarver „grófnő” fia, és már eleve ez a korona volt a céljuk. Bennünket teljes két napig vallattak, hol jártunk, mit láttunk, mit hallottunk, mit tudunk. Végül is belátták hogy mi is áldozatok vagyunk, a többiekkel együtt. Csak azt nem tudom, mi volt a céljuk velünk, de ezt nem biztos hogy valaha is meg fogjuk tudni most már...

Végül is, nem volt más kiút, mint Titeket követni, Gyöngyi, Latrens. Gyalog...,Semmi pénzünk nem volt, nem engedtek vissza a kastélyba összeszedni a holminkat, pénzünket. Így ahol lehetett egy-két napi munkát találni útközben, ott megkerestük a napi kosztot. Azon imádkoztam csak, hogy legyen még itt az a hajó. Amikor megtudtuk a kikötőben hogy már elment, összedőlt a világ...,Csakhogy kiderüljön újra amikor Latrensot megláttuk, főleg amikor megtudtuk hogy már egyel szaporodtak azóta...- fejezte be ezt az egy szuszra elmondott történetet Maris.

Ezek után talán még mélyebb lett a csend, sötétebb lett az éjszaka.

Végül is Józsi szólalt meg.

Marisom – mondta gyengéden , - a kalandoknak ezennel vége van. Holnap megesküszünk, legyen ez a gyerek becsületes családban nevelve. Te törődsz Gyöngyivel, amíg tudsz mozogni, addig én találok valami munkát a kikötőbe, összespóroljuk a hajóút árát. Utána, ahogy mind a ketten utazni tudtok, megyünk...,a gyarmatokra. Majd megmutatom én az ilyen jött-ment hercegeknek, hogy becsületes úton is lehet nevet szerezni...

Valamit láthatott Latrens Józsi szemében, mert odalépett hozzá, és erősen megrázta a kezét...





folyt. köv.