Gligorics Teréz / Liliom-Harmatgyöngy /


Aranyfelhő 2.

A következő pár nap nem nagyon tiszta emlékezetemben. Nem tudom mi történt, legalább is sok mindenre nem emlékszem.

Amikor Viki bevezetett vagy berángatott a szobába, már roppant erős fájdalmaim voltak. Ezt nem bántam volna és, hisz rá voltam készülve. Odahaza édesanyám nem titkolta el sohasem az ilyen dolgokat, se nem fogta rá a gólyára a tettet. Ez van és kész. A mi népünk különben is edzett nép, már kiskoruktól embertelen dolgokra kényszerítik a gyereket, hogy valahogy elbírjon az élettel amíg szükség lesz rá...

Viki küldött a doktorért, habár nekem ez is furcsa volt, mert odahaza én csak öregasszonyokat láttam sürgölődni egy anya mellett miközben bölcs mondásokkal bátorították a vajúdó asszonyt, vagy inkább önmagukat.

A doktor megvizsgált, majd csóválta a fejét, majd megint csóválta a fejét.

-Itt valami nincs rendben, - mondta. – Túl erősek a fájdalmai, a szülés maga viszont messze van még...

Ezt nem tudtam mire vélni, nem tudtam mit kezdeni vele. Egy idő után Viki hozott be valami italt, amit az orvos elvett tőle és a számhoz nyomta.

-Igyon, mondta. – Mind igya ki.

Nem tudom mi volt abban az italban. Sosem fogom elfeledni, émelyítő, keserű-édes izét, melytől olyan hányingerem lett, hogy a számra szorítottam kezemet, nehogy...,Utána nem sok mindenre emlékszem. De egyre igen: amikor a doktor elővette a kést...,Mintha halottam volna valakit sikítani, de lehet hogy csak én voltam, lehet hogy csak gondolatban, nem tudom...

Mikor észhez tértem, Aranyfelhő ott volt mellettem. Latrnes aggódva nézett bennünket, hol a kicsit, hol engem. Nagyon bántott, hogy az öröm helyett ráncokat látok homlokán, de teljesen erőtlen voltam még mosolyogni is. Egyszerűen nem tudtam megmozdulni.

-Ez a gyerek éhes, -törte meg gondolatmenetemet Latrens.

Jesszusom, gondoltam magamban. Persze hogy éhes. És nekem kellene megetetni, de hogyan? Hisz nem tudom karomat sem megmozdítani.

-Ez a gyerek műtejet fog kapni, - erőltettem ki végre egy pár érthető szót. – Meg azt hiszem a pelenkát is le kellene cserélni...

Láttam amint Latrens megdöbbent, vagy talán megijedt, nem tudom. Hogy ő???...,Igen...,valakinek kell. Tekintetéből láttam, nem tudja milyen módon jött ez a pici felhőcske a világra. Mindegy, gondoltam, felnőtt ember, úgysem hagyja a gyereket étlen- szomjan, piszkosan, amíg annyira talpra tudok állni, hogy én törődhessek vele. A kis szöszkével...,Mennyire vártam...,Mennyire szeretem, és képtelen vagyok anyja lenni. Most...

-Kérd Vikit, majd ő...-nyögtem ki, alig hallhatóan, mert Latrens még egyszer megkérdezte, mit mondtam...

Miért van itt ilyen hideg? Jaj, nagyon fázom, valaki tegyen a tűzre, valaki adjon egy takarót, valaki engedje be a napot. Olyan nagyon sötét van...

-Lázálom, - valaki suttogta ott messze, ahova már nem tudtam ellátni. – Lázálom...

Ha valamit nem teszünk ellene, elviszi a láz...