42.fejezet
Végre föld a láthatáron..., Sao Miguel sziget..,


Az esti vacsora utóhatása nem hagyott elaludni. Gyöngyim oly békésen aludt mellettem, ennek örültem végül is ő könnyebb vacsorát ;- füstölt tokhalat evett , de azt is módjával.
Elhatároztam , hogy teszek egy kis sétát a levegőn és elpufogtatom a bab okozta feszültséget.
Ahogy elhaladok Suhanó Árny kabinja előtt, mintha vezényszóra történt volna kinyílt az ajtaja és kilépett a sötétbe. - kérdezi hát veled mi van Szellő ?
- mondom neki bánatom, hogy mint egy bölénycsorda dübörögne a beleimben s közben a nehéz üteg meg dolgozik. Akkor oly kedvesen amit visszautasítani nem lehet beinvitált a kabinba és , hogy honnan-honnan nem előkerült valami kerítésszaggató pálinka. Én aki nem iszom hajlottam a jó tanácsra, hogy ez segít, szétrobbantja a dübörgést. Addig addig diktálta belém , hogy onnantól filmszakadás.
Azt hiszem most reggel van , bár ebben sem vagyok biztos. Egy kaján vigyorgó arcot vélek felismerni az ágyam lábánál, s mellettem Gyöngyim akinek a szemében szintén ott bujkált az a hamiskás mosoly amit úgy szerettem benne, de most valahogy nem értékeltem nagyra.
Hozzám képest egy hulla biztos jobban érezte magát. Gyöngyim elém tartotta a tükröt ráadásul,-
s nem ismertem fel , hogy ki néz vissza belőle. A hajószakács Fakanál Bob mosogatórongya jobban nézett ki, mint én. A reggeli természetesen nem kellett. Mikor vissza jöttek a reggeliből hoztak egy nagy korsó teát meg száraz kenyeret kúrálni. S elindult a mese az esti jobban mondva éjszakai kalandról, a társaság a hasát fogta a nevetéstől ahogy Suhanó elmesélte. Gyöngyimet féltettem, hogy a hasijában a gyerek el ne szédüljön a rázkódástól. Első gondolatom az volt, hogy hogyan nézek Lapátkezű szemébe ezek után. Na várj csak Suhanó „jön még kutyára bölénycsorda” mondja az indián.
Azért ebéd utánra már összeszedtem magam és kimerészkedtem a fedélzetre s a sok sunyi pillantást is észrevettem, de úgy gondolom napirendre tértek a történtek felett.
Még a nap nem nyugodott le , úgy félúton volt, mikor az árbockosárban szolgálatot teljesítő Élesszemű Fredi kiabált „ föld-föld” mindenki örömujjongásban tört ki, mert ez azt jelentette, hogy egy pár nap pihi és kikapcsolódás.
Először Sao Miguel sziget körvonalai rajzolódtak ki és magas vulkanikus hegye a Barbosa.
Ez a szigetcsoport portugál fennhatóság alá tartozik, mert 1444-ben érkeztek ide az első telepesek amelyet Nordestnek neveztek el és Povocao völgynek. Azóta saját hazájuk mintájára formázták. Majdhogynem andaluziában érezheti magát az ember.
Jó is lesz számomra is a kiszállás, mert rendbe kell jönnöm.
Több szigetből áll az Azori szigetcsoport a legnagyobbak a már említett mellett a Faial és Pico.
A kikötő egy kellemes öbölben van amely a városáról kapta a nevét Ponta Delgada.
Végig míg haladtunk a part mentén a lankás oldalakon festői szépségű falvak egész sora húzódott a végig fehér kis házaival olyan megnyugtató látvány volt.
A kapitány közölte, hogy a kedvünk szerint nyugodtan töltsünk egy pár napot a szigeten, mert egy kis javítani való a hajón a viharos tenger okozott némi hibát.
Meg van látnivaló és a városban tud ajánlani éttermet ami helyi és legfőképp speciális portugál ételekkel várják a vendégeket.
A kikötő északi részén ahogy számoltam hat darab fregatt horgonyzott s csak az egyik nevét jegyeztem meg, mert az oly jópofa volt „ Baudeuse” Duzzogó. Ez volt a zászlóshajó.
A déli részen ahol a kereskedelmi és egyéb hajók voltak ott kötöttünk ki.
Megfogadva a jó tanácsot a kikötőben fogadtunk hordárt és a Sao Ponta utcán levő Madeira fogadóba vitettük csomagjainkat, amelyek szükségesek lesznek itt tartózkodásunk alatt.
Végre szilárd talajt érezhettem a lábam alatt, - most ez tűnt furcsának, de a jóhoz hamarabb lehet szokni.
Felhívta a figyelmünket a kapitány, hogy a portugál konyha és a szigeté különösképp fűszeres.
Vannak speciális ételek amelyeket ne hagyjunk ki.
A Madeira fogadó egy tornácos emeletes épület, barokk építésű. Alig félórás sétával elértük , aminek roppant módon örült a társaság, mert a bezártság után a séta felüdülésnek számított.
A recepción fogadott a tulaj bennünket, mivel turista szezonon kívül voltunk így jól jött a vendég. Santos Hosszantosz már ,mint a tulaj( így mutatkozott be ) nagyon egyszerű de tiszta szobákat nyitott számunkra. Alig vártam , hogy kimenjen végigterültem az ágyon felsóhajtva , végre egy jót alszom...,- rád is fér – közölte kedves Gyöngyim hamiskásan, célozva az előző
éjszakára.
A fürdőhelységben ami minden szobához tartozott rendbe hoztuk magunkat. Az esti séta majd lefekvés előtt az étteremben a felszolgáló a legkedvencebb portugál ételt ajánlotta fogyasztásra,
amelyet „ balcalhau” - nak hívnak és szárított sózott tőkehal különféle garnírunggal.
Mintha csak az ó világban lettünk volna oly természetes módon az ételhez a finom portóit töltött a felszolgáló.
Ezek után csak az esti séta maradt s kezdtem Suhanó csinyén is megbékélni, mert a portói ,mintha gyógyszer lett volna úgy áradt szét a testemben.


folyt. köv. Kirándulás a szigeten...,