Gligorics Teréz / Liliom- Gyöngyi /



Esti Szellő Balesete


 de az éjszaka nem volt olyan nyugodalmas .Olyan éjféltájban nagy tülekedés, dörömbölés, kiabálás hallatszott a kabinon kívül. Rémülten ültem fel az ágyban, egy pillanatra nem tudva hol vagyok. Kezdtem volna ébresztgetni Latrensot, de sehogyan sem akart felébredni, mire gondoltam, jól megrázom, majd felébred. Latrens nem volt az ágyban. Mindenhol korom sötét volt, saját kezeimet nem láttam az orrom előtt.
Kezdtem pánikolni. Olyan nagyon vert a szívem hogy nem tudtam azt hallom-e, vagy a tenger csapkodását a hajó oldalán. Hova lett Latrens? És ha a szobában van, miért nem felel?
Valaki az ajtót kezdte próbálgatni. Jesszusom, mi lesz? Kiabálnék segítségért, de egy hang sem fér ki a torkomon. Egyszerre csak kivágódott az ajtó és egy lámpát tartó kar jelent meg, majd egy sziluett. Ismeretlen sziluett. Jaj, hála istennek, bár a hangom megjönne! Gondoltam.
Ki vagy? Kérdeztem, vagy csak akartam, már nem tudom.
-Lapátkezű-, felelt egy rekedt, agyon pálinkázott hang s vele együtt az említett üdítő ital teljes bűze töltötte meg a szobát.
-Mit akarsz itt?-, találtam meg legmérgesebb, legerősebb hangomat.- Nem tudod hogy ezek privát szobák? Latrens! , tetettem hogy ő is ott van mellettem, - dobd ki ezt az urat!
-Nem dobhat ő ki senkit, asszonyom, - felelt Lapátkezű, - mert hogy, hm, hogy is mondjam, egy kissé felöntött, de nem baj, lefektetjük, holnapra majd rendbe jön, habár egy ideig nem fog tudni ülni. Meg adjanak rá valami ruhaneműt, mert még majd megtalál fázni is mindennek a tetejében.
Erre mint egy zsákot, odavágta Latrensot az ágyhoz, hogy csak úgy nyekkent, letette a lámpát egy asztalkára és becsukta maga mögött az ajtót.
Latrens úgy feküdt ott, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon tök részegen, szűzanya-meztelen heverni az óceán közepén. Nem tudtam mire vélni a dolgot.
Amint ott töprengettem, egyszer csak valaki kopogott. Olyan halkan, előbb azt hittem valami távoli kopogást hallok. Suhanó volt.
Jó estét, Gyöngyike, köszöntött, mintha legalább is egy kerti vacsorára érkezett volna meg. Majd Latrensre nézett és elmosolyodott. Gyönyörű mosolya van, kár hogy nem alkalmazza többet.
_Shadow, - törtem meg a csendet- te mit tudsz erről a helyzetről?
-Sokat is, hunyorgott, Suhanó,- ott voltam én is.
-Ugyanis alig elaludtam, kopogtak. Latrens volt. Azt mondta nem tud aludni, ez a sok himbálodzás az agyára megy, beleőrül ha nem alhat csak egyszer olyan ágyon ami nem mozog. Megsajnáltam, megkínáltam egy kis dugacs pálinkával. Vesztemre. A harmadik után már azt mondta, most már nem mozog olyan nagyon az ágy. Az ötödik után már minden mozgott, jobban mint eddig, elkezdett szitkozódni, dobálódzni, vitatkozni, hogy ő jó úszó és fél nap alatt eléri a szigeteket. Én mondtam neki, téged meg a cápák fél óra alatt, de nem hallgatott rám. Nekem jött. Nem tudom honnan van egy részeg embernek annyi ereje, de úgy pofon vágott, hogy ott is csillagos volt az ég ahol nem volt csillag. Egy percre elvesztettem az ép eszemet, kidobtam a kajütömből. De csak egy pillanatra. Ennyi viszont elég volt ahhoz, hogy Latrens ledobja magáról a ruhát és beleugorjon a vízbe.
Nagyon megijedtem. Korom sötét volt a víz, ma hold se nincs. Hirtelen elkezdtem segítségért kiabálni. Lapátkezű termett ott először. Hirtelen elmondtam neki mi történt, ő erre felüvöltötte az egész legénységet. Egymásután ugráltak bele a legények a jéghideg vízbe egy tökrészeg idiótát menteni. Talán sosem találtuk volna meg, ha egyszer csak Latrens el nem kezdett volna kiabálni: - Hűha! Nem is tudtam milyen habos tud a tenger lenni! No te szél, te csinálj ilyet!˝ Bebabolt Latrens, az mentette meg.
Én csak néztem, nem tudtam mit szólni hirtelen.
Shadow, - mukkantam meg nagy végre,- Latrens Neked az életéért tartozik.
-Nem tartozik ő semmivel- mondta Shadow.  Ugyanis a végét én élveztem legjobban. Jobban mondva még sosem élveztem semmit ennyire.
-Mit? - fogott ki rajtam a kíváncsiság.
-Mielőtt visszahoztuk ide, szép gyengéden hasra fektettem Lapátkezű ölében, s adjad neki! Kiáltottam. Olyan ragyogó csillagot még sehol sem láttam mint Lapát kezében amikor végül megértette, mire biztatom. Én csak egy valamit kérek, Gyöngyi, hadd legyek az ágya mellett reggel amikor felébred. Mert halvány fogalma sem lesz miért nem tud ülni a fenekén. Hadd mondjam én meg neki.
A többit majd az én drága pucér, úszóbajnok Szellőcském elmondja.