40. fejezet
A háborgó óceánon...,

Legjobban tettük, hogy a kabinunkban maradtunk a reggeli után, mert az erős északi szél metszően fújt s azt hiszem az orrunkat sem dugjuk ki. Kapitányunk ma is elsütött egy pár történetet a tengeren töltött éveiből a reggelinél.
Egész idő alatt míg ettünk éreztem, hogy azzal a közléssel amivel nyugovóra tértünk a csapat nem lesz elégedett s kíváncsian vár egy s más dolgot ezzel kapcsolatban.
Nem sokat tévedtem, mert ahogy a kabinba értünk egyből kezdte Viki azaz mostantól Csábos Csápos, hogyan is volt az ő gyerekkora és én honnan tudok ennyi mindent,- záporoztak a kérdések.
- bár életkorom nem utal rá, de sokfelé jártam, már egész fiatalon s majd minden törzzsel találkoztam és feljegyeztem az érdekes történeteiket,- már amit el lehetett mondani, mert volt amit letitkosítottak több száz évre.
Szerencsémre Harmatgyönggyel az kis Gyöngyimmel már eddig is mindent megbeszéltünk és Ő ismerte családfáját, amire méltán büszke is lehet, mert egyrészről hercegi, - másrészről törzsfőnöki vér csorog ereiben.
Csábos Csápos ( Viki) szépségét anyjától Csillagszemtől ( Fürge Csiga ) büszke tartását apjától a delevár származású Deli Bikától örökölte. Apai ágon a mohikánok történelmének egyik legkiválóbb harcosa volt őse. Ravasz Róka méltán kapta a nevét, mert úgy vadászaton vagy harcban az eszén túljárni képtelenség volt. Amúgy egy bölcs és jószándékú ember volt. Mesélték az öregek a tűznél, hogy történt egyszer még régen, hogy az írottkezüekkel ( tetkósok) még a béke kötés előtt vívott egyik csatában úgy megbolondította őket, hogy azt sem tudták merre vannak. Történt ugyanis, hogy a támadást várva az ellenfél meglapult egy kisebb ligetben. Ravasz Róka meg a mohikánokat csendben a hátuk mögé vezette, és a liget szélén tábort vertek, s vártak. Az írottkezűek azt hitték megfutamodott az ellenség így megunva a várakozást hazaindultak. Csak akkor volt a nagy meglepetés mikor szembe találták magukat az őket váró mohikánokkal. A csata kimenetele nem is volt vitás azt hiszem egyértelmű volt. Ezt a szégyent követően követően kölcsönös megállapodás után békét kötött a két nemzettség.
Ez csak egy epizód a sok közül.
Csápos láttam nagyon elgondolkozott, - no mondom bökd ki mi nyomja a lelked ?
Azon gondolkodom ,- mondja – a szüleim vajon élnek-e még ? Biztosítottam felőle, de a nagyapját már a nagyanyjával együtt elkísérték utolsó útjukra indián szokás szerint a Nagy Szellem elé.
Ez úgy történik, hogy minden törzsnek- nemzettségnek van egy felszentelt „szellem-dombja” ahol egy emelvényen diszes ruhában és kedvenc eszközeivel felravatalozzák s tűz által küldik a másik világba. Ez mindenki számára szent és sérthetetlen hely.
Suhanó Árnyon láttam, hogy most ő vár választ eredetére.
Egy kis időt kértem, hogy összeszedjem gondolataim no meg át kellett mennem a kabinunkba , hogy hozzak Harmatgyöngynek gyógyitalt, mert a hajó erős himbálódzása hatással volt rá s a kicsire.
Visszatérve kitöltöttem a gyógyitalt kedvesemnek,- megvártam , hogy megigya és a hatását lássam.
- mondta Esti Szél folytathatod az elbeszélést, mert jobban vagyok és legalább leköti a figyelmem.
-Akkor hát nem várakoztatom Suhanó barátom.
A Suhanó família az apacsok nemzetségének törzsfőnöki vérvonala. Ameddig én vissza tudok menni az neki is a nagyapja Üvöltő Bölénybőr, aki humorosnak tűnő nevét egy cseléről kapta. Történt ugyanis, hogy egy nagy bölény csordát sehogy sem tudtak befogni, hogy téli élelmük és takarójuk ,sátorborításuk meglegyen. Üvöltő bölénybőrbe bújva csalta maga után a csordát és a felállított csapdába csalta a csordából amennyi csak az elkerített részbe fért. Eszes és bátor férfiú volt. Édesanyja a navajó törzsfőnök egyetlen lánya volt aki oly szépséggel volt megáldva, hogy azért kapta a Rövid Szivárvány nevet. Az Ő házasságukból született apja, mint említettem már.
Villám Fény és Letépett Virág voltak szülei.
Az ő apja nevét, mint minden harcos valamely cselekedetéről kapta amely jellemző volt rá.
- történt egyszer, kezdtem bele, hogy élelem már nagyon fogytán volt, mert a napok óta tartó kegyetlen időjárás lehetetlenné tette a vadászatot, úgy ejtette el puszta tőrkésével a hatalmas bölényt, hogy dörgött az ég s egy nagyot villámlott, ezt kihasználva....,

míg a bölény elvakult a fény hatására halálra sebezte, - tőrével. Ezt azóta se tudta utánozni senki.
Oly jól esett látni, hogy mindannyian büszkék származásukra. Csak annyit kértem ezt ne hozzák tudomására a kapitánynak, - a külvilággal szemben továbbra is tartjuk a külcsint, de magunk közt a legtermészetesebb módon viselkedünk.
Délutánra a szél egy kissé barátságosabb lett és felmerészkedhettünk a fedélzetre egy kis friss levegőt szippantani.
A kapitány a hajóhídon volt és a látóhatárt kémlelve , észrevett bennünket.
Hevesen integetett , hogy menjünk fel. Felérve már a hangját is lehetett hallani, mert azért kinn a nyílt vízen nem temető csendje van. Mesélte, hogy habár veszélyesen belekapaszkodott a szél a vitorláinkba úrrá tudott a legénység lenni rajta, ennek hatására a vártnál nagyobb sebességgel halad a Lady Sellő és az Azori sziget-csoportot jelentősen megközelítettük. Számításai szerint az ezerkettőszáz mérföldből körül-belül a felén túl vagyunk.
Ez számunkra örömhír , mert egy kicsit majd ott megpihenhetünk és a hajó is felfrissítheti készleteit.
Vacsoráig elidőztünk a fedélzeten a legénység munkáját figyelve s közben az óceánt amelyen csak úgy rohantak egymás után a nagyobbnál nagyobb hullámok.
Végül visszavonultunk kabinjainkba mert azért unalmasnak nem volt mondható a napunk....,


folyt. köv. Azori szigetek felé...,