Gligorics Teréz / Maris /

Maris szemezik...


Jó sokáig nem irtam most semmit, nem is vót kedvem, meg aztán nem it tuttam vóna mit irni amikó mindennap változott a hejjzet. Gondolom a többiek úgyis megirták jórészbe a történteket, meg azt is hogy kibabrát velem gyütt-ment aki hercegnek atta ki magát. Szegény Zarver grófnő egészen odavót bánatába, merhát megszerette ezt a rossz fiút, mint ahogy én is megszerettem. A grófnőnek legalább nem vastagodik a dereka tülle, de az enyim igen, méghozzá gyorsan. Igy hiszek én még valakinek is! Most a Józsi beleegyezett hogy evesz feleségű, de gondolom csak azé me sajnál, mivehogy Zarver grófnőt szemezi de alaposan, annak meg teccik, hogyne teccene, mikó Józsi ojan nagyon szemrevaló legény. Megmég ki is urasodott a tetejibe. Mondjuk én is kiurasottam eléggé, el is hiszi mindenki hogy az vagyok, de nekem igy Marisosan sokka kénylmesem, legalább is ha magam vagyok. Nem úrnak születtem én. Azé is örülök annyira hogy menyünk az újvilágba, me ott nem kő uraskonni többet, még a beszédemme se, me úgyse érti senki. Na mi se üket, de majd megtanújjuk, addig meg mutogatunk Vagy majd a Márki meg Liliom Grófnő lefordijják, űk mán tunnak úgy beszéni. Meg persze ez az izé, mi is vót a neve, valami Suhanó vagy Tokhe vagy mi, ő persze ott is született.
Hát ez valami vót, amikó ez a Suhanó megérkezett, meg vele együtt Viktória asszonyság. Persze a Márki meg a Józsi Viktóriát kalapógatták, de én elárulom, ahány asszonyszem ott vót, az mind az indiánra vót tapadva. Nem azé me indián vót, az még haggyán, de azé, me ő vót… Úgy állitott be mintha legalább is király lett vóna, pedig mégcsak nem is nemes ember, vagy mondjuk itt nem az. De JELENSÉG, ez az, jelenség vót… Nagy, magas ember, s bár egy kissé sötétebb a bőre mint a mieink, gyönyörű, férfias arcvonásokka ékesitette meg az Iste egykó, amejjen manapság itt-ott egy méjjedés szalad keresztül, amit gondolom valamikó egy rosszúkezett kés hasitott rajta. De ezek a méjjedések csak még inkább megszépitették az arcát, szinte nem is lehet a tekintetet levenni róla. Ez mellett égszinkék szemei vótak meg hosszú fekete haja. A termetirű ne is beszéjjünk, ojjat még faragni se lehetne, nem azokkal az izmos karokkal… Jaj, de szép ember! Pedig nekem nem lenne szabad még ránézni se, elősző azé me hát lám, ni, a nézéstű hogy megvastagodik az ember dereka, de inkább azé, me amint láttam, Liliom meg Zarver grófnő éppúgy rácsudákoztak mind én, s mivel ők úrihölgyek, az üvéké az elsőbbség… Meg aztán itt van ez a Viktória valami, fogalmam se nincs kicsoda, micsoda, hogy kerűt ide, annyit értettem ki belüle csak hogy a Márkinak valami régi simerőse. Biztosan ennek is létrárú óvasott verseket mint Zarver Grófnőnek… Na, persze, hüje azé én se vagyok! Liliom meg elhitte! Még ijet!
Amint a társaság nagyba mutatkozott be egymásnak, éjuldoztak, ténylegeztek, az én szemem Viktória Grófnőre tévedt. Hát ha lehetne valakin látni a ződet, akkó én láttam a Viktórián azon este. Mert az ő szeme nem csak a Suhanón pihent, hanem Zarveren és Liliomon is. S ezekben a szemekben én irigységet, féltékenységet, rosszindulatot láttam. De hiába mondanám, úgyse hiszik el, vagy ha elhinnék is, a Márki kipártojja. Szegény Liliom. Azt hiszem erős vetélytársakra akadt… Amárki nem ojjan ember aki sokáig hű tud maranni egy asszonyhoz…
Na, ebbű elég ennyi. Nagyba mén a pakolás, indulunk a kikötő felé. Amit nem is bánok, ez a Pizza vagy mi a görcs fogadó túl úras nekem, nem vagyok én sejempaplanyokhó szokva, se arra hogy a bilit kihordják alulam, kiöntöm azt én magam is. Naná! Hisz nem azt csinátam a kastéjba? Mindenki alú! S gondótam magamba, na Maris, fővitte az Isten a dógodat, megérte-e? Me hogy a becsületedde fizetté érte…
S aztán azt gondótam, hogy de jó lenne még Marisnak lenni, csak igy, Maris… Me most akkó nem lesütött szemme kéne nézni ezt a derék fiatalembert. Me ha nem is tunnék vele beszéni, én úgy megkacérkonnák vele, hogy még egy Lenapi Skwa se tenné jobban…
Ha tunná Suhanó Tokhe mekkora mázlija van!