Gligorics Teréz / Liliom /

Liliom Titka...

Amint férjem bejelentette a kínaik érkezését, tudtam, ebből botrány lesz. Mert vagy megtalálják és egyszerűen leszúrják a herceget, vagy pedig a hercegnek úgy el kell tűnnie, hogy azt soha nem fogjuk tudni megmagyarázni senkinek. Pont most kellett ennek történni, pont most! Itt van ez a szerencsétlen Maris, áldott állapotban… Habár nem tudom mennyire lehet áldottnak nevezni állapotát, helyzetét. Kíváncsi vagyok a herceg minek fogja nevezni…
Nagyon rosszul aludtam azon az éjjelen. Szegény férjem egy néhányszor felgyújtotta a lámpát, figyelte arcvonásaimat. Mennyire aggódig értem ez a jó ember… Én tettem magam hogy alszok, csak azért hogy ő is lenyugodjon egy kissé, pedig legszívesebben megöleltem volna. De jó volt hozzám az Isten hogy elküldte nekem! Mert nem csak hogy a tenyerén hordoz, de szeret is… Annyira szeret, hogy kedvemért képes azt a kegyetlen gáz-kúrát ismételni napról napra, sőt, kedvenc ételét is feladta boldogságunk érdekében. Manapság már meg sem kérdezi, szolgálnak-e fel babot…
Lám, hogy elkótyagoltak gondolataim megint. Szóval nagyon rosszul aludtam az éjjel. Reggel semmi kedvem sem volt a kirándulásra, de nem akartam senki kedvét rontani, igy felöltöttem legszebb mosolyomat és beszálltam velük a kocsiba. Szerencsémre, amint kiderült, több okból is…
Egy igen érdekes hölgy szállt fel velünk, aki látszólag elég jól ismerte a helyi történetet, embereket… Elejében nem nagyon figyeltem oda, nagyon tele voltak gondolataim a herceg sorsával, Maris sorsával. Egyszerre csak a Lichtenshtein név ütötte meg a fülemet… Annyira beleéltem magam az úton történtekbe, hogy nem is gondoltam rá egyáltalán… Persze, nagyon közel vagyunk hozzájuk! S elkezdtem töprengeni, mit csináljak? Megmondjam? Ne? Mi értelme lenne? Végül is úgy döntöttem, férjemnek joga van tudni… Elvégre a családomról van szó…
Ebéd után, melyet egy óriás fenyő árnyában fogyasztottunk el, séta ürüggyel belekaroltam a férjembe. Ő boldogan jött velem, hisz minden perc mennyország amit egyedül tölthetünk el. Mindkettőnknek…
Besétáltunk az erdőbe. Nemsokára egy tisztás nyílt meg előttünk, habár egynéhány kidőlt fa feküdt keresztbe-hosszába rajta. Megkértem férjemet, üljünk le egy kicsit, valamit szeretnék megmondani neki. Ő kissé aggódva nézett rám, talán félt, hogy szavaim után valami megváltozik közöttünk, nem tudom.
Latrens, szólaltam meg, kezeit megfogva, te nem tudsz mindent rólam még…
Vesztemre szemeibe néztem, s azok nagyon gyanúsan csillogtak… s én is elkezdtem könnyezni. Most sem tudom miért, csak abban a percben olyan nagyon egy voltam vele, hogy talán olyan soha…
Latrens, te ismered az újvilágban élő családomat, szüleimet, nagyszüleimet. Az a családom édesapám részéről az… Édesanyám az más volt… Mindenki úgy tudja, édesapám egy bécsi út alkalmával ismerte meg valahol, szegény lány, sajnálta, megszerette, elvitte magával, punktum. Édesanyám úgy gondolta, így sokkal egyszerűbb, jobb ha mindenki igy tudja.
Igen, édesapám egy bécsi út alkalmával ismerte meg, de az a szegény lány nem édesanyám volt, hanem a nevelőnője, dadája… A nevelőnő sétára kísérte édesanyámat amikor összetalálkoztak apámmal. Nem tudom édesapám mit látott anyámon, mindenesetre valami olyan rettentően hatott rá, hogy nagy merészen behajolt édesanyám nagy karimájú kalapja alá hogy láthassa tisztán arcát is… Édesanyám annyira megrökönyödött ezen a merészségen, hogy pofon ütötte apámat, amin viszont a dada rökönyödött meg, mert egy lány ilyet nem tesz, különösen nyilvános helyen.
Esemény eseményt követett, elég az hozz, hogy alkalomadtán megismerték egymást. Mondanom sem kell, halálos szerelem lett a vége. Édesapám megérte anyám kezét. Nem kapta meg, nem neki lett szánva… Ugyanis királyi családokban maga a király válassza ki a jövendőbelit… Édesanyám lánykori neve Lichtenshtein volt… Többet nem kell mondani.
Szüleim nem egyeztek bele a királyi döntésbe. Egy éjjel édesapám létrát támasztott édesanyám ablaka alá. Két hónap múlva a gyarmatokon voltak…
Latrensban valószínűleg nagyon buzgó lett a költői lélek, mert szó szoros értelmében megsiratta a szerelmeseket, majd magához vont.
Látod Gyöngyikém, mondtam én mindig hogy Te vagy a hercegnőm… És erre mintha a napsugár sütött volna ki szemeiben, én meg egyenesen beleolvadtam…
-Jajj, a herceg!- tértem végre észhez-, mit csináljuk vele?
Egyszerű, felelt Latrens, elvetessük vele Marist, felőltöztetjük Jóska ruhájába, és amíg el nem hagyjuk az országot, paraszt ember lesz. Addig Maris mellett kibírja. De most már nincs választása: ha biztonságban akar élni, muszáj lesz neki kivándorolni az újvilágba…

folyt . köv.