20.fejezet.
Kirándulás Vaduzban

Csodálatos reggelre ébredtünk. A szálló kertjében daloltak a madarak a nap melegen sütött bár erre az évszakra nem jellemző módon. Egyszóval vidámak voltunk Gyöngyimmel, mert a nehéz erőltetett út porát feledve végre kulturált körülmények között pihenhettünk. Öltözködés közben szóba került az esti közjáték a suhanó alakkal köpenyben ugyan ráismerünk-e a reggelinél.
Lassan szállingózott le a társaság és egy se volt köztük akire ráillett volna az esti látogató alakja.
Balage de Valeyrac herceg gyengélkedésre hivatkozva a szobájába kérte a reggelit ez már fölöttébb gyanús jel volt. Zaever grófnőt , mint akit kicseréltek volna, nem mintha eddig nem lett volna jó karban levő hölgy, most Michel társaságában kivirult. Még hogy a szex nem fiatalít:))))
Nos ez magánügy. A reggelihez Zsófia hercegnő sem jött le, így magunkban ettünk. Étkezés közben megbeszéltük, hogy szétnézünk itt a hercegségben amelyre megígértem társaimnak, hogy az igazgató segítségével idegenvezetőt veszünk igénybe. Még ráérünk a környéket bejárni a pazar kilátást nyújtó hegyeket legalábbis lentről megtekinteni az elragadó Malbaun és Samina völgybe kikocsizva az úgynevezett „ Három Nővér „ és a Vorder-Ganspitz csúcsait megcsodálni.
Most leges legelőször van mit nézni a városban. Reggeli után mindannyian a szobánkba igyekeztünk és átöltöztünk könnyű utcai de elegáns ruhába. A szálló igazgatója Johann von Kupecz
ahogy ígérte mellénk adott egy művelt úrinőt aki bemutatja majd nekünk a hercegséget.
Természetesen egy nyitott hintón indultunk a körútnak. A hölgy sorra mesélte a történetét a hercegségnek ; a szót átadnám neki , Vaduz történelme 1342 kezdődött amikor is létre jött a vaduz-grófság. Pontos adatok s nevek következtek amelyeket megjegyezni képtelen az ember de a fő momentumokat igen. 1699 – ben Johann Adam Andreas von Lichtenstein herceg a Schellenberg fejedelemséget majd hozzá 1712- ben a vaduz grófságot megvásárolta. 1719 - ben Schellenberg és Vaduz egyesítésével létrejött a Lichtensteini Birodalmi Hercegség. A nyitott hintónkkal lassan elhajtottunk a hercegi rezidencia mellett amely a Lednic-kastély . Ez még 1300 körül épült egyenesen a Ratikon csúcsa alatt. Egy rövid kerülőt téve a város körül csinosan művelt szőlőskerteket gyümölcsösöket láttunk s a távolban legelő állatokat. Mindenütt pedáns tisztaság volt jellemző. Elég fárasztó napunk volt ez és úgy döntöttünk ha az idő ilyen szép marad akkor másnap folytatjuk a közeli Rajna megtekintésével ahogy itt nevezik ( Rhein ) s ha lehet egy hajókirándulást is beiktatunk. késő délután értünk vissza a Tivoli szállóba. Mielőtt elbúcsúztunk kedves kalauzunktól a másnapi viszontlátásig egy érdekes helyi mondást mesélt el így évődnek az itteniekkel „ Vándor, ha Lichtensteinbe érsz, lépj közepébe, nehogy mellé lépj”.
Mindenki felment a szobájába felfrissülni a vacsorához s legfőképp átöltözni az úti ruhából.
Lefelé jövet Kupecz úr az igazgató nagyon feldúlt állapotban megkért , hogy menjek egy kicsit félre vele. Nagyon rosszat sejtettem viselkedéséből. Megkértem, hogy ne hadarjon, mert nem értem úgy a helyi tájszólást. Történ ugyanis amikor mi eltávoztunk a szállóból a titkára jelezte neki, hogy a másik szállóban egy kínai csoport szállt meg ami elég furcsa ezen a környéken. Egy bizonyos herceget keresnek aki érdekházasságot kötött egy bizonyos Yie Mao úr lányával aki rejtélyes úton eltűnt. Ezért jött egy raj szamu akiket az ő nyelvükön szamu-rajnak is neveznek. A vezetőjük is érdekes nevű Hara Kyry úr. Azt híresztelik , hogy ha pénz nincs vissza akkor lesz „ mata-kasztra”. Tehát ezért nem adott életjelt magáról a herceg. Zsófi hercegnőhöz felsiettem és biztosítottam a segítségről. Legelőször is állszakállat kell szerezni míg ki nem nő valamelyest az igazi. Sajnos a szoknyapecér barátunk körül szorul a hurok. Ahogy értesültem még Narbot grófnő is rosszallását fejezte ki a női nemmel való becstelenségeiért. A vacsoránál elmeséltem a híreket. Az én kedves ártatlan Gyöngyim teljesen belesápadt , úgyszintén Tanti se repdesett a boldogságtól. Nagyon nehéz szívvel vonultunk vissza szobáinkba. Gyöngyim egyre sóhajtozott , hogy bárcsak már otthon lehetnénk a wingwammunkban és élveznénk a préri szabadságát a friss szél illatát. Legnagyobb rábeszélő készségem kellett elővenni, hogy megnyugtassam és álomba tudjon szenderülni. Sokáig néztem az arcán átvonuló felhőket amelyeket álmában élt át. Álomba merültem és arra rémültem , hogy zörgetik az ajtót, de hála istennek csak rémálom volt.
folyt. köv. Másnapi program