Gligorics Teréz / Liliom – Harmatgyöngy /



Cigánylakodalom???



Egészen megrémültem amikor Zarver Grófnő elmesélte mi történt a vajda lányával… Hát ezért "neveltük" a Marist ennyi ideig? Szegény Latrenom éjszakákat feláldozott a tanitásra csakhogy minél előbb kész legyen a "hercegnő" és ez most mind fuccsba megy? Megmakacsoltam magam: Már pedig ezt nem engedem meg! Legalább is az alkalmat meg kell adni Marisnak, úgymint a Hercegnek a találkozásra, aztán amit az Isten vagy a Herceg dönt…
Kidolgoztam a terveimet. Úgy látom itt megint el lesz halasztva az utazás, meg kell várni mit dönt a Herceg, jön-e velünk, vagy feleségül veszi a vajda lányát. Tehát egy kis időm van, bár nem sok. Ma este együtt leszünk mindannyian, Zárviziék is itt vacsoráznak még, tehát nem fog senki kitörni vagy botrányt csinálni idegenek előtt.
Gyönyörű idő volt ma, egy azokból a ritka, késő-nyári napokból amikor a nap mindennek ellenére melegen süt, a darazsak még egyszer táncot járnak a sugarakban mielőtt tejes halványsággá változik a délutáni napsütés. Én ebből nem vettem észre semmit, még a délutáni teára sem mentem be, pedig Latrens első "fellépése" volt a csalántea után és igazán érdekelt a hatása. Vagy a Latrens hatástalansága, ahogy vesszük…
Végre kidolgoztam a tervet. Előszólítottam a cselédlányt, s beküldtem házigazdánkhoz hogy szóljon, két vendég lesz vacsorára, és kéretném, ha lehetséges, terítsenek e verandán. Gondoltam ott sötétebb lesz valamennyivel, arra meg szükségem lesz. Ráparancsoltam a lányra hogy más senkinek ne szóljon egy szót sem… Én magam bementem Maris szobájába…

Elérkezett végre a vacsora idő. Megvártam mig mindenki helyet foglal, csak akkor közelítettem meg az asztal vendégeinkkel. Jól terveztem a hatás tökéletes volt… A Herceg látott meg bennünket először. Előbb felpattant örömében amikor meglátott, majd félig ülve, félig állva megmeredt… Én közelebb léptem:
-Tisztelt társaság, engedjék meg hogy bemutassam Pavari Hercegnőt és kísérőjét, Gróf Tóvizű Mihályt…
A hercegben meghűlt a vér. Még csak nem is pislantott, annyira nézte a Hercegnőt… Marist… Én lélegezni sem mertem, rettenetesen féltem hogy a Herceg felismeri Marist meg Józsit, de amint bebizonyúlt, félelmem alaptalan volt. Végül is a Herceg visszakapta lélekjelenlétét, és mélyen meghajolva a "Hercegnő" előtt kezet csókolt neki, sokkal tovább tartva a kesztyűbe rejtett, biliürigető kezeket mint a szabály megengedné. Én majdnem elmosolyogtam, gondolva, na jól van, drága Hercegem, látom, vér folyik még benned s a gyönyörű vajda lánya nem vakított meg teljesen bármennyire is szemeidbe ragyogott…
Tökéletes este következett. Maris meg Józsi úriasabban viselkedett mint mi, az urak, a Herceg egészen daliás volt nemrég-múlt betegsége ellenére is, Zarver Grófnő egész biztosan megpofoz, de nem baj, majd drága férjem lepuszilgatja a pofonok helyét és talán Marisnak is el van látva a jövője, de ez a hercegtől függ. Én mosom kezeimet az egésztől, remélem még egyszer nem kell őket bepiszkítani, bár bepiszkolom én megint ha szükség lesz rá.
Azon az éjjelen először történt, hogy a macska nem nyávogott kimenni a szobából. Úgy látszik, a csalántea beválik…