Gligorics Teréz / Maris /


Maris bemutakozik





Hogy ilyen szerencsésen megmenekült bátor hercegünk, a hangulat sokkal vidámabbra fordult…
Éjjel két óra volt, amikor nagy kopogás, dobogás között házigazdánk kinyitotta a kaput. Előbb be akarta csapni a megtépett, borzas személy láttára, de ismét rongyaira nézve, valami felrémlett benne. Szerencséjére. A Herceg volt. Valami lovaskocsi felvette az út mellett és elhozta ide. Szegény Herceg nyamvadt állapotban volt, valószinűleg több napja nem evett. hogy nem mosakodott meg borotválkozott az biztos, mert nagyon állott hal-szaga volt neki. Házigazdáink tüstént intézkedtek, fürdővíz, borotva, tiszta ruhanemű. Addigra elkészült a finom sült kolbász meg a vacsorázásból megmaradt lecsó. Hercegünk egy ültében megette, majd lemosta egy jó pohár borral. Mire lenyelte az utolsó kortyot is, már aludt… Hadd pihenjen, nehéz napok várnak rá cigánytáborban…
Másnap reggel vörösen ébredt a nap, mintha előre pirulna értünk, helyettünk… Jesszusom, ki látott már grófnőket cigánytáborban? De előre örvendeztünk ennek a kis kikapcsolódásnak.
A Herceg nem jött le reggelizni, mi meg hagytuk, hadd aludjon. Nekem az az ötletem támadt, hogy kipróbálom Maris tudományát. Zárviziék elég jó hangulatban voltak, habár ők úgy döntöttek inkább tovább utaznak, nem jönnek velünk cigány-vigalomba.
Amit iszogatták kávéjukat, én puccba tettem Marist. Ráparancsoltam hogy pofa be, csak akkor beszélj ha kérdeznek, és ha a ruhád ujjába törlöd az orrodat, ott mindenki előtt felpofozlak, most irány a szalonba!
Elég jól be volt tojva a jány, de elindult, félve, vigyázva, majd látva hogy nem botlott fel megint saját lábaiban, kissé bátrabban.
Amikor a szalonba értünk, még a levegő is elhallgatott… Zarver grófnő ijedten nézett rám, hogy most mi lesz? Zárviziék nem tudták mire vélni a dolgot, nem ismervén sem Marist, sem a helyzetet.
- Drága Grófnők, - kezdtem én-, egy kedves, régi ismerős érkezett az éjjel, Zsófia Hercegnő. Pavari király lánya… fogadjátok szeretettel!
Egy pillanatig senki sem tudott szóhoz jutni. Azt hiszem Zarver grófnő felpofozott a tekintetével, de nem bántam. A diadal tökéletes volt! És a hatás is…
Zárvizi gróf állt fel először… Szalutált, majd olyan csókot cuppantott a Maris kezére, hogy piros maradt a helye. Maris meg akkorát hízott ettől, hogy azt hittem kipattan az ing-gombja tőle.
-Nem, nem, nem, kedves Gróf Úr!, mondta Maris nagy affektálások között,- én inkognitóban utazom, tessék csak leülni és nyugodtan szólítson csak Zsófinak!
Igy kezdődött… Maris olyan szellemes, olyan bájos, olyan természetes volt ebben az előkelő, úri társaságban, hogy legszívesebben összepusziltam volna az a hazug kis pofáját. Végül is vagy megelégelte a dolgot, vagy volt annyi esze hogy véget vessen ennek a cirkusznak, mindenesetre felállt, megköszönte a kedves vendéglátást és igazi hercegnő módjára hátat fordítva távozott a szalonból.
Összenéztem Zarver grófnővel. Néma jóváhagyást láttam szemeiben: itt az idő. Bemutatjuk Őfelségének Maris Hercegnőt…

folyt. köv.