Gligorics Teréz / Maris /



Maris elmélkedik...




Nem tom mire vélni ezt az egész bogázsiát itten. Hány fajta ember van a világon! Otthon a faluba aszittük János bácsi fura ember me mindig disznó nótákat danót, s lám az urak még furábbak, me nem csak danónak, hanem csinálik is… Mint a Herceg… Jó van, no, én is csinátam, de én szerettem is Őfelségit s ő aszonta hogy ő is szeret engem… Persze hogy szeret, amíg ki nem kel az ágybú, utána csak Maris, hun a reggelim vagyok neki. Hát csak menjen a kinussa… A Józsi az más… Jaj, egyem azt a szép bajuszát, de összepusziznám ha nem lenne ojjan poros! Ma mán igen poros. Tennap nevettem, vót ám annyi esze a gézengúznak hogy a hintó előtt vezessen! Néha jó parasztnak is lenni, mán gyerekkorunkban megtanulunk gondoskodni magunkrú.
Még mindig nem tudom hova menyünk. Mondogatik itt a hejjeket, városokat, de én ugyan nem tudom mejjik mi vagy hun van. Így csak menyünk, menyünk. Azt tudom hogy nemsokára egy nagy vízen menyünk majd át, ojjan nagy, hogy nem is látszik a másik ódala, de én nem félek tülle, láttam én mán nagy vizet amikó a Gyerele folyó kiöntött oszt akkó se féltem. Az indiánoktú mán jobban félek, azt hallottam hogy megeszik még az embert is, meg ojjan borbék vannak akik bőröstű vágik le az ember haját. Hát én akkó inkább sose vágassam, de a Józsinak se engedem bántani azt a gyönyörű göndör bozótot a feje tetejin.
Máma megszólított a Márki Úr, hogy hát ha akarom, megtanítana olvasni, me hogy hát egysző szükségem lehet rá. Ennek nagyon megörűtem, me télleg jó lenne ezt a szép kapcsos könyvet amit édesanyám adott óvasni is, nem csak a képeket nézegetni benne. Még úgy lehet egysző újságot is tudok óvasni, vagy talán még a Márki Úr verseit is, habár abba nem vagyok bizonyos, me amit szavagatott Liliom Grófnőnek nekem nagyon cudarú hangzott… De mégis, jó lenne tunni. A Józsi is hejjesli, csak figyelmeztetett hogy ne evés után tanúgassak, me ojjankó a Márki Úr nagyon szelel aztán nem mindig ibolyaszagú a szele… Mintha én nem szoktam vóna mán meg! Hát hisz a Herceg is értette a módját, de még hogy!
Lassítanak le a kocsik, ebbű megin Maris, gyere ide!˝ lesz, me ebédidő van aztán mit gondónak, ki szógájja fő? Én! Az…
Majd a Liliom Grófnő mondja tovább, úgyis finomabban forog a nyelve mint az enyim. De hát ű vajat eszik, én csak zsiroskenyeret…
Zarver Grófnő egy angyal! Nekem meg Józsinak külön pakótatott, még csak bele se lefetyőt senki!

folyt. köv.