Gligorics Teréz / Maris /


Maris titkolódzik...

Jaj, annyi minden történt, nem is tudom hun hagytam abba a tegnap!
Még most is ver a szívem, pedig Őfelsége igen igyekezett megnyugtatni, még verseket is olvasott nekem. Hát, én értettem is meg nem is, de nagyon szépen hangzott minden, mán amikó tisztán kimondta Őfelsége a szavakat, mer egy kicsit fejibe ment neki a vörösbor, olyannyira, hogy a végén mán kiöntöttem a bilibe, mielőtt kezdett vóna kifelé gyünni belülle. Majd néznek hogy mitű olyan pirosas az az éjjjelitál…
De azon majd eszem búsulok reggel, egyenlőre hallgatom a verseket, mint aki megérti, mer a Latren márki úr írta tán, s ő lesz majd a tanítómesterem s így érdekel miféle esze járású ember. Hej, ha én megtanulnék ilyeneket mondani, jesszusom!…

Szóval sok minden vót tennap. Zarver grófnő kisuppóta a cselédeket vidékre, asszem meg akar szökni a gróftú, de én aztán meg nem mondom senkinek, me jó teszi.
Nem tom mit akar vele különben is, mer a grófot nem igen érdekli a hasán meg a lovain kivű semmi, még tán a grófnő se…
Mindenesetre engem is suppót vóna velük, de Őfelsége megtudta, s oda csapott az asztalra, hogy a Maris nem mén sehova! Egy ideig huzavonázták a dogot, végül is a grófnő megjuhászkodott s azt mondta, maradsz!
Hát így maradtam, ami jó is, me még az én dogom nincs evégezve. Félek is tülle egy kicsit, me ha ezek megtudják mié vagyok itt, hát ustorszijjat hasítanak a hátambú… Másrészt meg mán nagyon mehetnékem van, mer hiányzik az úrnőm is, meg aztán a Józsim… Hej, mikó vállára dobja a sötétkék dolmánnyá meg odabiggyeszti az árvalányhajat a kalapja mellé! Hát akkó a leány egyenesen beleolvad azokba a búzavirágos szemekbe…

folyt. köv.