34. fejezet.



Megérkezés Toulonba


Ezek a nők mindent kifecsegnek. A szegény skótot a masnival. Nem is akartam szegényt megemlíteni, de Gyöngyim meg Viki oly jót nevetett rajta, - no meg csókoltatom azokat a lányokat is akik felmasnizták. Utunkon még mindig nevettünk a kocsiban ezen a két lánynak a könnye kicsordult ahogy felhoztuk, így is maradt meg , „ hogy a skót esete a masnival „ .
Foux szakadéka bizony olyan félelmetes volt, mint ahogy a helybeliek leírták nekünk. A kocsival egy pillanatra megálltunk és lebámultunk, nos mondanom sem kell a hátunkon szánkázott a hideg s a zabszem sem fért volna fel azon a bizonyos helyen.
Ahogy távolodtunk még gyönyörködtünk azért a Maures és az Estérel hegyek sziluettjében. Az egyik csodálatos vidéket elhagyva felocsúdni nem volt időnk, mert a látóhatár szélén már kezdtek kibontakozni Toulont övező hegyek a dús erdőségekkel koszorúzott Faron és Coudon amelyek lábához tojásdad alakjával simul a Földközi tengerpart felől a Rade de Toulon nevű öblétől. A várost tulajdonképpen árkokkal és erős falakkal védik. Mi a keleti városrész felől közeledtünk és a St. Jean városkapun kértünk bebocsátást, amelyet az úti okmányaink rendbenléte után meg is tehettünk.
Elég szűk utcákon haladtunk a központ felé a legérdekesebb a Rue d'Alger amelyről a fő térre a Place d' Armes-re amelyen az arsenal és a tengerészprefektus található.
Itt úgy éreztem megkérdezem útitársaim, hogy mivel időnk van bőven szállást intézzek és egy napot töltsünk el a város megismerésével, mert soha vissza nem térő alkalom. Mivel társaim érdeklődését is felkeltette a város és annak hadi jellegű kikötőjének látványa, így úgy döntöttünk, hogy maradunk.
A Carré du Port nevű négyszögletes tér nyugati oldalán található „ Pusszant Richelieu „ fogadóhoz hajtottunk, mert , mint később megtudtuk a kikötői kocsmák s vendégfogadók nem az átlag halandó számára vannak fenntartva. A tulaj kérdésére, hogy meddig maradunk sajnos csak azt tudtuk felelni, hogy a várostól és annak nevezetességei megtekintésére fordított idő függvénye. Mire készségesen felajánlotta abban a közreműködését, hogy idegenvezetőt tud biztosítani, mert erre is felkészült.
Ez ezen a környéken igen megnyugtató, mert könnyen megszabadulhat a gyanútlan járókelő a bugyellárisától ez a jobbik eset, de sétálhat egy rozsdás bicskával a hátában ami elég egészségtelen.

A fehér kötényes alkalmazott poggyászainkat felvitte a szobáinkba és a másik legény a kocsit s a lovakat hátra az istállóba vezette. Ma délutánra csak egy rövid sétát itt a tér és környékén teszünk, nem a fáradság miatt, hanem az előbb említett biztonsági okok miatt. Könnyű vacsorát rendeltünk amely tengeri halakból s déli gyümölcsökből állt. Ezt inkább a lányok tudnák részletesen leírni, de csodálatos íz kavalkád volt.
A fogadó tulajdonosával megbeszéltük, hogy túl korán nem kell ébreszteni bennünket, mert volt rohanásban részünk eddig az úton. Petit Luis már, mint a fogadós közölte, hogy több nyelven beszélő vezetőnk lesz, ami erre nem is különlegesség, mivel ez a rész már a világ minden számottevő kikötőjével élénk kereskedelmet bonyolít le.
Reggel a kikötő ébredésére voltunk kénytelenek kelni, mivel a városkapuk nyitására az erődben elsütött ágyú hangja adta meg az engedélyt. Így a mi szemünk is tágra nyílt, hál istennek a többi nyílás zárva maradt és a barna cerka nem firkálta össze a hálóneműt, idejében tudtam tisztelegni a bilinek aminek örvendetes, hogy a feltalálója kivülre tette a fület, mert másként halláskárosult lett volna. Mire leértünk a fogadó vendégváró részében már ott volt az idegenvezetőnk. Mit ne mondjak , ha az utcán találkozunk nem igazán bíztam volna rá a kalapom se. A megütközésem nem kerülte el figyelmét, úgy látszott szokva volt ezzel a reakcióval. A hangja annál megnyerőbb és a modora.
Elmondta, hogy egy nyitott kocsin foguk körbe menni de lesz olyan hely ahol gyalogosan tudunk haladni, mert szűkek az utcák , de a következő ponton a kocsi várni fog.
Először is ajánlotta, hogy nézzük meg a Quai du Port közelében levő Ste Marie Majeure székesegyházat amely építését a XI. és a XII. században kezdtek el de jelenleg is bővítik.
Az utunk innen az arzenál felé vitt amely a kikötő Ny-i végében található és alapjait IV. Henrik tette le és majd Richelieu bíboros bővítette ; Vauban 1680 – ban. Az arzenál főkapuja 1738-ból való dór oszlopokkal Mars és Bellona szobraival diszítve. Innen utunk a kikötő felé kis szűk utcákon vezetett és ahogy ígérte a vezetőnk a kocsi majd a kikötőben vár ránk, mert ezt a kíváncsiságunk se engedte volna kihagyni, hogy az igazi matróz negyedet ne lássuk. Csak kapkodtuk a fejünk a a furcsábbnál furcsább csehó neveken, volt itt „Ívó a Kampós Jackhez” , „Horogbele Jim” „ Maláj Tőr „ kocsma.
Akik ide betértek nem a rokokó legújabb divatja szerint öltözködtek, de a társalgás sem a szalonok megszokott nyelvezete volt. Vezetőnk átkalauzolt ezen a labirintuson és a kikötőben újra kocsinkra szállhattunk, hogy sok kis medencét körbe kocsizzuk, mert volt bőven belőle. ( Petite Rade, Rade du Lazaret, Grande Rade, Vieille darse, darse Vauban, de Castigneau, ) A kikötőt körbekocsizva béreltek nekünk egy hajót , melyen a Cap Cépet nevű félszigetre kalauzolt át bennünket. Ez egy csodálatos botanikus kert , pompás fényű- és eucalyptus-ligetek vannak. Itt működik a világító torony . Egy kellemes kis ligeti kerthelyiséges mediterrán teraszos kávézóban hűsítőket vettünk magunkhoz és eltelve a sok élménnyel rövid pihenő után visszatértünk a kikötőbe s kocsinkkal a fogadóba. Nagyon hálásak voltunk kísérőnknek a gazdag programért amit kellőképp honoráltam is.
A mozgalmas napunk után elköltöttük vacsoránkat és kiültünk a teraszra a tenger felől érkező levegőt mélyen beszippantva adtuk át magunkat a mai nap sok-sok kellemes élményének. Azt hiszem utunk sokáig emlékezetes marad számunkra. A következő állomásunk s egyben az ó világgal utolsó kapcsolódási pontunk megismerése holnapra marad.
Marseille egy külön élmény lesz.


folyt. köv. Marseille forgataga...,