32.fejezet.


Sospel sörfeszt...,


A gyönyörű kanyargós tengerparti utakon valósággal élveztük az utazást. A tenger felől fújdogáló
késő őszi szellő a csak függönnyel takart kocsiablakon szinte jól esett. A távolból már bontakoztak ki ennek a dél-francia falucska körvonalai ami főként az ide látogató turisták paradicsoma a maga természetes bájával, egyszerűségével. A tájból a nyugalom s a béke áradt , meghazudtolva az európát lángban tartó feszültséget.
A falut elérve már kinn a határban gyönyörű dúslombú mediterrán növényzet s fasor kísért bennünket. A főutcán haladva lépésben, mert csak úgy lehetett, mert a helységtáblánál a helyi prefektus felhívta a figyelmet a kötelező sebességre a kocsiknak, hogy egyharmincad ló-sebességel lehet hajtani. Aki ezt túllépi egynapi elzárásra ítélhetik a falu főterén ketrecben. Mellékbüntetésként
óránként frissített lószaros kast kell szagolni. Meggondolandó a vágta.
Végül is nem volt erre szükség , mert csinosan feldíszített fasoron mentünk végig. Mindenütt transzparensek, mint kiderült a helyi német ajkú kisebbség az un. „ Október fesztet” rendezte meg.
Az úton oldalt nagytestű lovakkal vontatott szekérről árulták a sört s csalogatták az esti buliba a turistákat , vendégeket akik a környező falvakból szintén ide sereglettek.
No mondom is az én Gyöngyömnek,- itt azt össze kell szedni minden protekciót, hogy szállást kapjunk. Mivelhogy az én kedvesem igencsak kedvet kapott egy kis kiruccanáshoz.
mondta is,- Szellőkém..., mer így becézett ha ketten voltunk, menjünk el a táncmulatságba, tudj isten a baba mikor enged megint bennünket ilyenfajta kiruccanásra.
Erre aztán varrjon gombot aki tud, ilyen szép kérésnek ki áll ellen,( pláne ha neki is volna hozzá kedve ).
Zsúfolásig telve minden panzió, fogadó, magán szállás. Elkeseredésünket látva egy kis ügyes helybéli fiúcska oda intett s azzal a kevert franci-némettel magyarázni kezdte, hogy tud ő segíteni és ezt egyértelművé tette a kézmozdulata, mert ez nemzetközi. Mit volt mit tenni..., élni az ajánlattal.
Felült kocsisunk mellé a bakra és , mint helyi idegenvezető elkalauzolt az egyetlen még használható fogadóhoz a „ Csapra Verlek „ -hez címzetthez. Ez egy emeletes épület volt, fehérre meszelt falakkal. Alul a kiszolgáló helységek felül a szobák. A hangulat itt is magas volt már az elfogyasztott italok hatására az úri közönség valamit kántált állandóan és böfögött. Két szoba volt csak üresen így az egyiken én és kedvesem a másikon Tupirelli és Shadows úrnak kellett megosztozni.Aztán, hogy ki az ágyban ki a kanapén alszik majd eldöntik. Fő, hogy van fedél a fejünk felett.
Lecuccoltattunk és az út porától megszabadulva friss ruhát vettünk elő, hogy részt vehessünk a bálon. A következőkben leírom az élményt mert ez az volt a javából. Örülök,hogy hallgattam erre az aranyos asszonykámra, nemhiába csörgedezik ereiben a hercegi és törzsfőnöki vér.
Összekaptuk magunkat és séta ki a főtérre ahol sátor sátort ért. Mindenütt zene, tánc , ének, sör, bór,
helyi ételek ( népi ételek ) . Sörkorcsolya, bórkorcsolya s imitt amott leterített rókabőr. Sajna ez ezzel jár.
A nagy-sátorból épp kidüllöngélt egy pár ölelkező vendég s így felszabadult hely és le tudtunk ülni.
Az asztalok között csak úgy cikáztak a korsókkal megrakott tálcás felszolgálók . Volt menü-lap amiről lehetett rendelést leadni. A sátor falán egy kis aranyos strófa volt biztos egy népi mondóka:

Bajor kolbász,
Bajor virsli,
ezután
Bajor fasírt,
Bajor sörrel,
Öblítsd le ...., aztán a róka bőrrel meg fuss ki....,

A sátorban volt egy pódium ahol egy szőke copffos nem mai kislány szolgáltatta a zenét egy irdatlan nagy tangóharmonikával , amit felénk mell-présnek vagy mell-zongorának hívnak.
A zeneszerszámánál már csak a bögyei voltak amolyan méretesek. Ahogy a mellprést húzogatta a két nagy formás melle rajta ringott ütemre a bimbajaira nyugodt állapotban egy egy korsót nyugodtan rá lehetett volna akasztani. Volt bőven hangja túlharsogta a sok nyekergő részeg alkalmi énekest.
Elszászi származású lévén gondoltam én bolond megértem mit gajdolnak össze ezek a franciásnémetek, de sajna nem ment csak annyit vettem ki belőle ami állandóan visszatért :

„Trink trink brüdeláj trink...,,,, tralla la tralla la tralla la ,,, ami az én fordításomban így jött ki :
„igyunk igyunk, hogy legyen hugyunk igyunk „ vagy valami efféle, ha más akkor rosszul fordítottam. Az egyik helybéli azt énekelte , hogy rókabőrös kis kulacsom kilöttyent, no mondom neki kevert nyelven – aranyoskám a sátron kívül tegye a kis-kulacsát mert hókon leszek kénytelen nyomni.
Mikor már jól megtelt a pucor úgy kolbásszal, mint sörrel ideje volt egy kicsit mozogni, hogy férjen még, vagy ne legyünk rosszul.
A sátor közepén tánchely volt kihagyva ahol a helybéli népi táncba kapcsolódtunk be a :
„ Bajor totyogós-ropogóst” amit igencsak megkedveltem. Ez úgy működött , hogy körbe jártak a táncosok összefonódva és egy adott jelre leguggoltak és egyet rottyantottak. A szagról ítélve volt akinek már a barna ceruza befirkált a gatyába vagy a bugyiba az erőlködéstül. Ez ettől népi és ma mindent szabad volt. A helyi prefektus is úgy ment, mint a viharban teregetett gatya..., mármint úgy lengett s oly büdös volt.
Késő éjjel tértünk nyugovóra teli élménnyel és felpuffadt hassal. Lesz vihar az éjjel a gyomrom morgása az ilyet előre jelzi. Úgyhogy október ide október oda nyitott ablaknál aludtunk.
Holnap nem lesz korán ébresztő, pihenés lesz. Majd csak hétfőn indulunk tovább. Ennyit megengedhetünk magunknak. Majd Monacót csak megnézzük, körbekocsizzuk és megyünk tovább.
Még egy darabig hallottuk a lármát de aztán mély álomba szenderültünk.



folyt. köv. Másnap...,