31. fejezet.


Úton Monacó felé


Útnak indultunk másnap reggel. Csak egy kis könnyű villásreggelit vettünk magunkhoz. Ma 1786.
Vendémaire 24.- én mardi (kedd) napján. A Serravalle felé vezető út még elég kátyús volt ami nehezítette a haladást, tehát a terveim szerint nem haladhatunk, mert a biztonság is fontos. Reménykedtem abban, hogy minél közelebb haladunk nagyobb város felé javulni fog a minősége.
St. Etien de Cuir után már javult a minősége s ahogy haladtunk lejjebb a tengerpart felé Fossano előtt kiszélesedett és sima lett. Javaslatot tettem útitársaimnak, hogy Limoye Piomonte hangulatos fogadójában pihenjünk meg , mert a túlzott hajsza senkinek sem tesz jót.
Beérve a kis mediterrán faluba az egyetlen fogadóba tértünk be a Víg Fogadósnéhoz. Mint kiderült attól volt víg, hogy özvegy volt. Kis személyzetével tartotta fenn magát , az átutazók inkább az idényben vannak, ilyenkor ősszel a helybéliek beszélgetnek, iszogatnak, pipázgatnak. Mondanom sem kell be is fűtöttek és mire az út porát lemosva magunkról előkerültünk, előttünk gőzölgött a finom vacsora amely szárnyas pecsenye gombás-burgonyás körettel és sajtból állt.
A maga egyszerűségében volt nagyszerű. Lovainkat az egyik helybeli ember a fogadó istállójába bekötötte és ellátta , mivel a fogadósné elég szigorúan nézett rá így pattant , mint a nikkelbolha. Beléptünkre a halk sustorgás abba maradt, de ahogy megszoktak bennünket a beszélgetés tovább fojt. Vacsora után korán nyugovóra tértünk és a kakast a fogadósné reggel ötre húzta fel aminek nem igen örült a szegény pára. Nincs jobb az ágynál, pláne a frissen húzott vidéki szalmazsákos fekhelynél. Kipihenve újjá születve keltünk, úgyhogy még kukorékolás előtt elnyomtuk a kakast.
A fogadó szolid számláját rendezve megelégedetten távoztunk és nekivágtunk a San Michelle felé tartó útnak, hogy Vertimigliát érintve a tengerparthoz már közel fekvő Garavanba érkezzünk.
A négy ló derekasan dolgozott a napi zabjáért, mert valósággal repítette a hintónkat. Ezek a déli mediterrán falucskák mind, mint egy-egy gyöngyszem a patyolat fehér házikókkal nagyon tetszettek. Az utazás kiváló alkalom volt arra , hogy kedvesemmel beszélgessünk az előttünk álló jövőről ami kifejezetten csak ránk tartozott. Úgy terveztem, hogy a következő beszámolóm majd Mónacóból küldöm a pletykára éhes olvasóimnak Bécsbe a Winer Cejtung társasági rovatába.
Ezek az úri és úrhatnám emberek élvezik a másokról szóló híreket, de magukat szentnek tartják.
Aki nincs jelen mindig arról szól a susmus. Minket ez már nem érdekel egy olyan világba tartunk amely mentes az intrikáktól ott könnyen skalpszárítón végezheti magát aki pletykál alaptalanul.
Örülhet hacsak a „ Tűzönjárásra ítélik”, mert azt kiheveri ha megmarad egy két hét alatt. Sokat mesélek Gyöngyimnek ezekről a dolgokról, mert Ő igen kicsi volt mikor átjött a kontinensre tanulni
így sok pótolni valója van. Oly boldog vagyok, hogy nem kell örökké az etikett szerint parókát hordani és hajlongani meg így grófnő meg úgy márkim . Ezek az agyamra mentek.
Közben kedvesem kérdezgetett a vidékről amerre jártunk, mert én igencsak bejártam európát mint tudósító így volt alkalmam megismerni.
Nagyon érdekelte Monacó története és én szívesen meséltem neki róla, egy az idő is jobban telt s kenegette a hiúságom is, hogy én mesélhetek neki.
Tehát dióhéjban összefoglaltam a róla tudott ismereteim, - legősibb része Monacó-Ville egy sziklára épült. 1297 Nivöse-Pluviöse ( január ) havában Francois Grimaldi szerzetes álruhában csellel megszerezte a várat. Modern palotává 1597-1662 között II. Honoré uralkodása alatt vált.
A forradalom kezdeti idejében jelentős károkat szenvedett, de ez fokozatosan kijavították és most mikor mi odaérünk már egy konszolidálódott helyzetbe kerülünk. Azért nagyon kell vigyáznunk és
itt jegyzem meg, hogy egyszerűbb ruhákban kell utaznunk kerülve a feltűnést. Még mindig vannak forrófejű egyének. Tehát ha Garavant elérjük onnan már az utunk közvetlen a tengerparton , gyönyörű panorámával fog folytatódni Monacó felé.

folyt. köv. Monacó