Sárguló pergament




Az élet lapjait egymásután téve,
elém tárul hol mi volt vétkem,
bánatot okozva akaratlan,
csak akkor éreztem, mikor azt vissza kaptam.
Mily mérhetetlen fájdalom, ha viszonzatlan
az önzetlen szerelem s vakon bízni abban,
hogy a mosoly álarca mögé bújva,
mázát mindig fényesen tartja.
Éji fátylat húzni a fénylő napsugárra,
nem merni megmutatni ennek a világnak,
ez vagyok én s az élet sebe éget,
leírom , ebbe a csapdába te ne lépj be.
Hazudd magadnak, hogy boldog vagy
mikor ez csak felszínes látszat.
Szívem kapuját mikor kinyitottam
őszintén kiterítve mindent láthatóan,
bemocskolták gyengéit látva,
rejtegetem, hogy imádlak,
az élet oly sokszor engem igazolt,
ha megnyíltam belém martak a gazok.
A sors pergament lapjai lassan elsárgulnak
mire utam végig járva ide eljutottam.
Felismerve mit nem kellet volna tennem,
mert meggondolatlan voltam s vesztettem,
tanulságot talán viszontlátom,
ha reinkarnálódom....,

2005.szept.